Visszhang: koncert

Depeche Mode

Visszhang

Még Szoboszlai Dominik góljáról is lemaradtam annak érdekében, hogy láthassam a Memento Mori című lemezhez kapcsolt turné keretében másodszor is Budapestre látogató Depeche Mode-ot, és talán az mond el a legtöbbet erről az egészről, hogy még így is megérte.

Mivel sok éve nem láttam Martin Gore-ékat, Andy Fletcher 2022-es halála és Dave Gahan felgyorsult őszülése miatt úgy mentem el az MVM Dome-ba, mint valami búcsúfélére, felidézve a legszebb közös pillanataimat a zenekarral. Aztán jól meglepődtem. Kiderült, hogy a Depeche Mode nem búcsúzkodik, sőt élete nagy formájában van. Gahan még a szokásosnál is könnyedebben hozta balettba hajló mozdulatait, miközben a szokásos pontossággal énekelt ki mindent, félreismerhetetlenül szexi hangján, Gore annyira lelkes volt, hogy még a koncert közepére helyezett szokásos és teljesen felesleges zongorára éneklős részt is megbocsátottam neki. A látvány tökéletes volt, az óriási kivetítőn szomorúan sakkozó tagokkal, tengerparton szaladgáló lovakkal és hasonlókkal. Mindehhez persze jó dalok is kellenek, ám azzal nincs nagy gond: bármilyen elcsépelt lehet a Walking in My Shoes vagy az Enjoy the Silence, továbbra is működnek, az pedig már csak a DM nagyságának bizonyítéka, hogy 2022-es dalaik is fel tudtak nőni a klasszikusok mellé.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.