Visszhang: koncert

Depeche Mode

Visszhang

Még Szoboszlai Dominik góljáról is lemaradtam annak érdekében, hogy láthassam a Memento Mori című lemezhez kapcsolt turné keretében másodszor is Budapestre látogató Depeche Mode-ot, és talán az mond el a legtöbbet erről az egészről, hogy még így is megérte.

Mivel sok éve nem láttam Martin Gore-ékat, Andy Fletcher 2022-es halála és Dave Gahan felgyorsult őszülése miatt úgy mentem el az MVM Dome-ba, mint valami búcsúfélére, felidézve a legszebb közös pillanataimat a zenekarral. Aztán jól meglepődtem. Kiderült, hogy a Depeche Mode nem búcsúzkodik, sőt élete nagy formájában van. Gahan még a szokásosnál is könnyedebben hozta balettba hajló mozdulatait, miközben a szokásos pontossággal énekelt ki mindent, félreismerhetetlenül szexi hangján, Gore annyira lelkes volt, hogy még a koncert közepére helyezett szokásos és teljesen felesleges zongorára éneklős részt is megbocsátottam neki. A látvány tökéletes volt, az óriási kivetítőn szomorúan sakkozó tagokkal, tengerparton szaladgáló lovakkal és hasonlókkal. Mindehhez persze jó dalok is kellenek, ám azzal nincs nagy gond: bármilyen elcsépelt lehet a Walking in My Shoes vagy az Enjoy the Silence, továbbra is működnek, az pedig már csak a DM nagyságának bizonyítéka, hogy 2022-es dalaik is fel tudtak nőni a klasszikusok mellé.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)