Visszhang: tévésorozat

A rezsim

Visszhang

Ahogy egy koncerten elüvölti magát az énekes, hogy „Hello, Kazincbarcika!” és a közönség teljesen megőrül a megszólítottság sosem látott magaslataitól, úgy fogadja a néző A rezsimet hirtelen.

Képernyőre mutogatás, mély bólogatások és cinikus felhorkanások melegágya Stephen Frears és Kate Winslet új sorozata, amely a teljhatalom tébolyát igyekszik bemutatni, de maga sem biztos benne, hogy a tükör a görbe-e, vagy az alak, aki benne áll.

Egy kis, közép-európai ország paranoiás vezetője, félelemből indított döntései nyomán egy szélsőséges nacionalista katonájának tanácsait kezdi követni, és beint a korábbi amerikai szövetségeseinek. Míg „a Nyugat irányába tanúsított, kvázi dacos hozzáállása” jelentősen megemeli a népszerűségét a kisemberek között, udvartartása és az (eddig valódi irányítást végző) tanács egyre jobban retteg, hogy vajon meddig fajul a kancellár – hű kutyájával megtámogatott – megháborodása.

A kockázat kicsi, az öröm nagy az „arra gondolsz, amire én?” című játék ezen, kezdő szintjén. Az átélhetőség mindenkor adu, az alapötlet tehát nagyon erős és a látvány is meggyőző, sőt a politikai sorozatok kötelező, lába szedve egymás mellett értekező részei is mennek. Csak a szatírához nincs elég humora a produkciónak. Hiszen itt maga a helyzet a nevetséges és abszurd, A rezsim csak dokumentálja azt. Pedig a dráma jócskán túlzó helyzetekkel – vagy ha másssal nem, az állandó döntött kamerás megoldásokkal – arról biztosít, hogy itt nem egyenesen a valóságra nézünk rá.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.