Az album két amerikai énekese szerint a bel canto volt az a korszak, amikor a zeneszerzők valóban az emberi hang szépségét és lenyűgöző képességeit ünnepelték, de hát kár lenne kisebbíteni Mozart vagy Wagner jelentőségét. Különben hiába szerepelnek Donizetti, Bizet, Rossini és Delibe duettjei és áriái a lemezen, a borítón az üvöltő húszas évek art deco stílusában virít a két énekes, az pedig már a rádió aranykora volt. Talán ők sem véletlenül választották a Don Pasquale „Tornami a dir che m’ami…” kezdetű áriáját zárószámul, amely száz évvel ezelőtt Amelita Galli-Curci és Tito Schipa hangján szállt az éterben, nagy sikerrel. A lemez minőségére rossz szavunk nem lehet. Erin Morley elegánsan, erőlködés nélkül énekel a felső regiszterben, Gilda áriájában (Rigoletto) könnyedén trillázik, de a Lakmé Harangáriájában csillogtatja meg leginkább a koloratúráját. Lawrence Brownlee, aki két éve a Müpában is bel cantót énekelt, a Marino Faliero című, kevéssé ismert Donizetti-operát is előszedi néhány magaslati mutatvány kedvéért, miután énekelt a jóval ismertebb Gyöngyhalászokból. A valódi izgalmat a duettek jelentik: Brownlee szenvedélyes Tonio, Morley kacér Marie (Az ezred lánya), a kétfelvonásos Rossini-ritkaságban, az Ory grófjában az egyik kalandor, a másik a csábítást csipkelődve fogadja, míg A szép perthi lány duettjében (Bizet) mélyebb drámai átélést hallunk.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
