Visszhang: lemez

Erin Morley, Lawrence Brownlee: Golden Age

Visszhang

Könnyebb lenne megegyezni abban, hogy az opera aranykora már elmúlt, mint kijelölni, hogy az énekes színház mikor és hol élte virágkorát.

Az album két amerikai énekese szerint a bel canto volt az a korszak, amikor a zeneszerzők valóban az emberi hang szépségét és lenyűgöző képességeit ünnepelték, de hát kár lenne kisebbíteni Mozart vagy Wagner jelentőségét. Különben hiába szerepelnek Donizetti, Bizet, Rossini és Delibe duettjei és áriái a lemezen, a borítón az üvöltő húszas évek art deco stílusában virít a két énekes, az pedig már a rádió aranykora volt. Talán ők sem véletlenül választották a Don Pasquale „Tornami a dir che m’ami…” kezdetű áriáját zárószámul, amely száz évvel ezelőtt Amelita Galli-Curci és Tito Schipa hangján szállt az éterben, nagy sikerrel. A lemez minőségére rossz szavunk nem lehet. Erin Morley elegánsan, erőlködés nélkül énekel a felső regiszterben, Gilda áriájában (Rigoletto) könnyedén trillázik, de a Lakmé Harangáriájában csillogtatja meg leginkább a koloratúráját. Lawrence Brownlee, aki két éve a Müpában is bel cantót énekelt, a Marino Faliero című, kevéssé ismert Donizetti-operát is előszedi néhány magaslati mutatvány kedvéért, miután énekelt a jóval ismertebb Gyöngyhalászokból. A valódi izgalmat a duettek jelentik: Brownlee szenvedélyes Tonio, Morley kacér Marie (Az ezred lánya), a kétfelvonásos Rossini-ritkaságban, az Ory grófjában az egyik kalandor, a másik a csábítást csipkelődve fogadja, míg A szép perthi lány duettjében (Bizet) mélyebb drámai átélést hallunk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.