Egy nap a pincében találnak egy Gazdálkodj okosan! nevű régi társasjátékot, és a dolog nagyjából a Jumanji mintájára kezd működni. Ami a táblán kijön, az nyomban valósággá válik.
Ők pedig változatos hullámok között hajóznak a pénzszerzés óceánján. Telefonon házasodnak, hogy csok-ot igényelhessenek, a szülőktől jelzálogot kunyerálnak, az albérletből rezsitartozás miatt kirúgják őket, ezért Tamás anyjához költöznek. De Gyöngyi mama is egy szobakonyhában éldegél.
Sziládi Hajna és Krausz Gergő mindvégig színen vannak, bírják is lendülettel. A társasjátékötlet kitűnően működik, a szöveg remek, tele groteszk fordulatokkal. A közönség 100 percig remekül szórakozott, szünet nélkül, fölszabadultan nevetett rajtuk. Vagy inkább magán. Úgy a 65. perc táján komorodtam el. Már keserűen se tudtam nevetni az abszurditásokon, nyomasztott a helyzet valódi reménytelensége. Magamban egy második felvonást kezdtem el írni, ahol Lőrinc kesereg, hogy sehogy sem akarják eladni neki a windsori kastélyt, Tiborcz háborog, hogy nem tud repülőgép-anyahajót venni. De Trump majd segít, ha győz novemberben. Kérdés, ki intézi majd hozzá a tengert.
Fábián Péter író-rendezőként élvezetesen, biztos ízléssel mulattat a saját nyomorunkkal. A teljességhez azonban mintha hiányozna a felülnézet. Merthogy a fiatal párnak – ahogy annyi másiknak – lakása természetesen a végén sem lesz.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
