Körülötte oltári káosz, ő egy fotelben elterülve meredten néz a lencsébe. Kissé elvetemült a tekintete. Játszik? Szuggerál? Nem tudható, hogy csak az életrajz tragikus tükrében látjuk-e másnak a felvételt: nem a flegmaságot fedezzük fel a pillantásában, hanem egy magányos lélek dacát.
Az osztrák energetikai konglomerátum, a VERBUND AG húsz éve vásárolja Woodman munkáit, s a legátfogóbb válogatással rendelkezik ebből a rövidke életműből. Woodman (1958–1981) még kiskamaszként kezdte a fényképezést, és 23 évesen vetett véget az életének. Alkotói pályája mindössze kilenc évet ölel fel. A legmeghatározóbb szemléletformáló előkép Dürer volt számára, így sokat hozzátesz az értelmezéshez, hogy a tárlat a Dürer-kiállítás mellett tekinthető meg. (A lenti terekben pedig a szintén öngyilkosságot elkövető Matthew Wong munkái vannak kiállítva.) Woodman alaptémája a női test, illetve a női test és a tér kapcsolata. Legfontosabb modellje önmaga volt: „Mert én mindig kéznél voltam.” Látjuk őt kemény csipeszekkel, meztelenül, látjuk, ahogy félig már el is tűnt a térben. Látjuk üres szobákban, gyárépületekben, lelakott házban. Aztán nők sorjáznak Woodman-álarcban. Testrészek, tárgyak, mint a nőiség „segédeszközei”: csipke, tükrök. Performatív gesztusok, az önvizsgálat állomásai. Érdekes az is, amikor más életművekhez, például Virginia Woolfhoz kapcsolódik. Költészet és látomás. Megrázó anyag.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
