Az eredetileg 2008-ban megjelent könyv valódi, már most klasszikusnak nevezhető remekmű. A regényben a szintén Helen nevű főszereplő egyes szám első személyben meséli el azt a három hetet, amikor barátnője, a rákkal küzdő Nicola nála lakott, hogy egy erősen gyanús, alternatív gyógyászatban utazó rendelőben kezeljék a már végstádiumban lévő betegségét. Helen értelemszerűen szkeptikus a nagy dózisú C-vitaminról és ózonsátras kezelésről hazudozó céggel, ami csak erősödik, amikor látja, micsoda kuruzslást kap barátnője a befizetett dollárezrekért. A vendégszoba lehetne akár vádirat is a reménnyel kereskedő csalók ellen, de ennél sokkal több: kellően könnyed, sokszor kifejezetten fanyar stílusával egyszerre ébreszt empátiát azok felé, akik tényleg nem akarják soha feladni az életet. Átélhetjük azt a sok dilemmát és dühöt is, amit egy haldokló jelenléte válthat ki belőlünk. („Leo a vállamra tette a kezét. – Helen. Nem leszel hasznos, ha beszarsz a félelemtől. Ha keményen akarsz játszani, miért nem lépsz kapcsolatba a palliatív gondozókkal?”) A nyugati kultúrkör hagyományosan nem képes mit kezdeni a halál gondolatával, az egy délután alatt végigolvasható szövegben viszont Helen mégis megpróbál szembenézésre kényszeríteni minket azzal, amit elvileg mind tudunk: hogy egyszer nemcsak a szeretteink halálába kell beletörődnünk, hanem a sajátunkéba is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
