Visszhang: koncert

John Scofield’s „Yankee Go Home”

Visszhang

A magától értetődőség iróniája sugárzik az Uberjam óta felülmúlhatatlan John Scofield attitűdjéből.

A 72 éves, a jazztörténet utóbbi ötven évében folyamatosan jelen lévő, de hangját sem meg-, sem el nem változtató, mégis örökmozgó gitáros végig izzásban tartotta a jazzklubot, kétszer hetven percben. Imponáló, ahogy a saját életkorát, általában az öregedést, a kispolgári értékeket, a világhírt ilyen alapállásból megéli és reflektál rájuk: Country for Old Man, Combo 66, Past Present. Tavaly a Grateful Dead negyvenéves számának címét (Uncle John’s Band) választotta zenekarnévnek és címnek. Az őszi triólemez után megint váltott: az ugyancsak szarkasztikus nevet viselő Yankee Go Home kvartettel turnézik. A trió­lemezen is szerepelt, még mindig fiatal, és nagyon vállalkozó kedvű bőgős, Vicente Archer most is itt volt. Az új jazz- és rockdobos óriási meglepetés: Josh Dion ugyanis énekelt is, miközben a már egy ideje állandó Scofield-modellhez oly szükséges funky és blues motort úgy tartotta mozgásban, hogy az a sokféle jazzt is űzte, hajtotta. A négyes lüktetés és a posztmodern tálalású americana dallamok mellé új réteget emelt be a zongorista Jon Cowherd gazdag jazzharmóniáival és iróniamentes szólóival. Scofield gitárvonalai pedig mind a három taggal együtt mozogtak, improvizációiban egészen vad bakugrásokat és közhelyes tonika-dominánsokat úgy fűzött össze, hogy mindenki érezte, hogy ezt tényleg nem lehetett volna másképp, ez csakis így szólalhatott meg.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.