Visszhang: film

Justine

  • 2022. január 26.

Visszhang

Valami fogadás lehet a dologban.

Hogy igenis készíthető olyan film, amelyben még véletlenül sincs egyetlen, a valóságra emlékeztető képkocka, egyetlen hiteles hangsúly, egyetlen koherens figura, egyetlen átélhető pillanat sem (és ezek hiánya sem képez valami reflektált közeget). Nem tudom, mi lehetett a tét, egy sör vagy egy nagyobb büdzséjű film, de a rendező megugrotta a lécet, filmje egy rémesen komoly, részben függőséget, részben gendertematikát tárgyaló dráma modorában képes nem szólni semmiről.

Ezt úgy éri el, hogy összehord különféle problematikákat – identitáskeresés, gyerekkori traumák, alkoholizmus, leszbikus irányultság –, ezeket provokatívan beletolja a néző arcába, de nem kezd velük semmit. Nem tudjuk meg a végén sem, hogy mégis mi baja a végtelenül ellenszenves hősnőnek, miféle sérelmek miatt nem találja a helyét még a barátnője mellett sem (aki, ha lehet, még nála is ellenszenvesebb, de az együttlétért cserébe a dologtalan lányt eltartani is kész). Ha a lopott piával kiüti magát, kórházban kell ellátni, és egy kedves doktor bácsi biztosítja őt szeretetéről, tb-pszichológus próbálja megfejteni a mísz teremtés bonyolultnak beállított, pedig csak narcisztikus személyiségét, a szerelme is kipuceválja időnként a hányásából. És a melankolikus klimpírozás megy, csak megy a háttérben…

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.