Visszhang: színház

Magali Mougel: Csak azt akartuk, szeressetek

Visszhang

A Hatan Társulat új darabjában egy osztályteremben vagyunk, a padokban ülünk mi is.

Köztünk foglal helyet az osztályba érkező moderátor (Kovalik Ágnes), aki elvileg az osztályfőnök (Simon Kornél) munkáját jött megfigyelni. Hamar kiderül, hogy nem most találkoznak először. A tanárnak nem rémlik a lány, „elment a radar alatt”. Ő a gimnáziumi évek alatt inkább a szerelmére fókuszált, akinek mindenképpen imponálni akart. Például azzal, hogy megszervez egy párizsi osztálykirándulást. Meg hogy együtt basztatják a kis szerencsétlen Samanthát, aki remek áldozat: visszahúzódó, nem képes önmagát megvédeni. Látjuk a szerelmesek közötti dinamikát, és megjelenik előttünk a magát vaknak tettető közeg is, Samantha oda sem figyelő anyukája és a pedagógusok. (Minden szerepet Kovalik és Simon visznek, olykor egy jeleneten belül lényegülve át.) Ami igazán érdekessé teszi a darabot, az a nézőpontja. Nemcsak a bullying tényéről beszél az előadás, hanem megmutatkozik mind a három részt vevő fél (a zaklató, az elszenvedő és a néma harmadik) szemszöge. A darab arra is rávilágít, hogy a kibeszéletlen, feldolgozatlan erőszak milyen módokon gyűrűzhet tovább a felnőtt életbe, hogyan hat ki minden élethelyzetre és kapcsolatra. Emiatt nem is feltétlenül ifjúsági előadás ez, minden korosztálynak ajánlható. A drámát a társulat vezetője és a darab rendezője, Horváth Patrícia fordította le. Jó a szöveg, de furcsa, hogy sok helyütt magyar utalásokkal dolgozik, amelyeket le is vet magáról az előadás.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.