A japán irodalmi élet azonban gyakran „fordításszagúnak” ítélte a munkáit, elutasította, azóta pedig, hogy 1987-ben megjelent a kötet angol fordítása az Egyesült Államokban (legtöbb regénye mára elérhető angolul, többségükben bestsellerek), még inkább kivívta egyes honfitársai ellenszenvét. Az író magánélete legalább annyira rendkívüli, mint a munkamódszere: híresen problémázós a szerkesztőivel, ritka interjúiban kibúvó válaszokat ad. Feleségével, Takahasi Jokóval tudatosan vállalták a gyermektelenséget; ő maga hajnalban kel, mindennap fut, nem dolgozik többet öt óránál, este olvas és regenerálódik. Ebben az eredetileg 2015-ben kiadott, tizenkét felemás színvonalú esszét tartalmazó kötetében ízelítőt ad abból, hogy milyen volt egy tokiói jazzbár tulajdonosaként elkezdeni írni és pedzegeti azt is, hogy sokan miért tartják arrogánsnak vagy egyszerűnek. A többnyire önéletrajzi szövegekben olykor használható, de általános tippeket is ad az íráshoz: eredetiségről, szereplőkről, külföldi publikációról. Nem szószaporítás, de egy magát kívülállónak érző, sértett író vallomása, amely jól kiegészíti a helyenként átfedést mutató Miről beszélek, amikor futásról beszélek? című, korábbi esszégyűjteményét.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
