Visszhang: lemez

Noel Gallagher’s High Flying Birds: Council Skies

Visszhang

Az utóbbi években egy kicsit eltűnt Noel Gallagher a reflektorfényből, amelyben inkább öccse, Liam lubickolhatott kedvére.

A báty High Flying Birds nevű zenekara utoljára bő öt és fél éve jelentkezett albummal, aztán kihozott egy EP-trilógiát meg egy válogatást; az utóbbin két új dal szerepelt. Most pedig itt a szólókarrier negyedik lemeze, amelynek címe a lakótelepekre (Noel is manchesteri panelekben nőtt fel), illetve a tűnődésre utal. A nemrég elvált idősebb Gallagher már az Oasis lemezein is sokszor volt tűnődő hangulatban az általa énekelt szerzeményeiben, és ebben a tekintetben most ért fel a csúcsra. De ez kétes dicsőség, ugyanis a Council Skies a pályafutása eddigi leggyengébb lemeze. A produkciót a totális unalomtól a Pretty Boy című dal menti meg, amelyben Johnny Marr gitározik (akárcsak további két számban), és amely zeneileg igencsak emlékeztet a Cure híres klasszikusára, a Forestre – nem csoda, hogy Robert Smith készített is belőle egy remixet Gallaghernek. A Manics-féle Walk Me to the Bridge-et és a Stones Satisfactionjét vegyítő Love Is a Rich Manben van még kraft, az viszont egészen furcsa, hogy a deluxe kiadáson jó pár dolog több izgalmat nyújt. Ilyen az említett Smith-remix, a címadó dal groove-os újraértelmezése egy The Reflex néven alkotó francia DJ által, egy Dylan-feldolgozás (You Ain’t Goin’ Nowhere), a Don’t Stop című régi Oasis-demó végső formába öntése, valamint a vidám hangulatú We’re Gonna Get There in the End. Az ilyen gyengébb albumok után szoktak jönni az újjáalakulások, bár erre azért most sem mernénk nagy összegben fogadni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.