Visszhang: tévésorozat

Sivatagi rejtélyek

Visszhang

A sorozatok egyre gyakoribb mellékszereplője az a nőrokon, akinek valószínűleg elment az esze.

Jellemzően nem veti meg a szereket, kívülállóként elvből nem fizet adót (igaz, nem is tudna), az egyetlen, még működő kapcsolata pedig „Föld Anyával” van, mert az nem tudja elhagyni. Ezek a figurák, komikus elővezetésük miatt hamar kedvenccé válnak, s mivel csak a baj van velük, fontos konfliktusforrásai a produkcióknak. De van-e létjogosultságuk főszereplőként?

Az A Fehér Lótusz Tanyájának szerencsétlen, vagyonból kiszorult ikertestvére lehetne Peggy, az egykor maga is biztos szexideálnak számító, mostanra viszont kupacnyi labilitássá tömörült nő, aki miután elveszíti édesanyját, emberileg és anyagilag is magára marad. Ilyenkor jön jól a drogos múltból maradt dörzsöltség és a gátlások teljes hiánya, hogy botcsinálta, de kellőképpen simlis nyomozó váljon belőle.

A (fizikai poénokat preferáló) vígjátékkal kevert noir már-már sértőnek tűnhet a sötét műfaj rajongóinak, ám a Sivatagi rejtélyek csak követi a trendet, amikor kételyek és egzisztenciális krízis helyett szimpla zakkantságot helyez a hős motivációi mögé. Ha belegondolunk, hogy A nagy Lebowskit vagy a Rendes fickókat mennyire éltették ugyanezért, még némi szexizmust is tetten érhetünk, tekintve, hogy az Apple TV az első adandó pillanatban elkaszálta a szériát. A Sivatagi rejtélyek nem kiemelkedő (a fentiekhez aligha mérhető) széria, túlpörgéseinél már csak az üresjáratai zavaróbbak, de ennél jóval gyengébb produkcióknak is szavaztak már bizalmat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.