Visszhang: koncert

Pat Metheny

Előző budapesti koncertje felejthető volt, főleg a sportcsarnoki akusztika, pontosabban annak hiánya miatt. 

Azt sem nagyon tudom felidézni, hogy mit tettek akkor hozzá az ismert, sőt méltán híres repertoárhoz. Most azonban új korszak nyílt a gitáros zenei pályáján, a nemrég ki­adott koncertfelvétel, a Side-Eye az első darabja akar lenni egy olyan sorozatnak, amelyen nagyon fiatalok játszanak vele, egymást váltva. Kifejezetten olyanok, akik a most 67 éves Methenyvel és a számaival már iskolai tananyagként ismerkedtek meg. Az ősz, bár még nagy hajú mester a kölyköktől akarna zenéjébe frissített vért ömleszteni? Ezzel sem volna gond, de a gitáros ezúttal maga is fiatalosan tüzes erőket tudott mozgósítani. Egy perc üresjárat nélkül két és negyed órán át ontotta a gyönyörű témákat, kimerítő mélységbe merülő, majd repülésig emelkedő szólókat, felvonultatta a 42 húrosát meg a gigaverklire emlékeztető, de bonyolult elektronikus masinát, az orkesztriont, váltogatta az akusztikust, a baritont és az elektromost.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.