Visszhang: film

Rosszkor, rossz helyen

  • 2022. augusztus 31.

Visszhang

Rossz filmben, tegyük hozzá.

Amely azoknak szól, akik látni akarják a súlyos betegsége miatt a színészettel felhagyni kényszerülő Bruce Willist utolsó filmjeinek egyikében teljes inkompetenciával bóklászni. Az unalmas klisékből hányaveti módon összerakott ún. történet (biztonsági őrként alkalmazott exrendőrre terelődik a gyanú, amikor elkap egy gyilkost) minden lövöldözésével együtt sem venne igénybe fél órát, így a játszási idő zömét érdektelen párbeszédek töltik ki. Ezekben a sztár nem vesz részt, mivel egy beállításban csak egy mondatot tud előadni – kifejezéstelen arccal. A megtérülés érdekében a húzónév állapotához kellett castingolni ZS kategóriás színészeket, akik nem csak tehetségtelenek, de ellenszenvesek is (a pozitív szerepet abszolválók is). A nehezen alulmúlható minőségű produkcióban dramaturgia nincs, valószerűtlen helyzetekben életszerűtlen fordulatok vannak felvéve a szakmaiság teljes mellőzésével (a kamera pl. vidáman átlépi a felvételi síkot, szegény Willis jobbra-balra néz vágásonként). Még az akciójelenetek is ki vannak spórolva.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.