Visszhang: tévésorozat

A próba

  • SzSz
  • 2022. augusztus 31.

Visszhang

Nathan Fielder nemrég még küszködő kisvállalkozásokat segített borzalmas tanácsaival.

Immár öt éve, hogy a Nathan for You című zseniálisan vicces, tévétörténeti reality-vígjáték véget ért. Legújabb műsora, A próba látszólag ott kezdődik, ahol az előző sorozat abbamaradt: Nathan a maga kínosan béna módján igyekszik idegenek problémáit megoldani. Ezúttal valósághű próbákat szervez, hogy az emberek így készülhessenek fel az előttük álló akadályokra: egy kvízrajongó elpróbálhatja, hogyan vall színt barátjának, akinek azt hazudta, hogy MA-diplomája van; egy magányos nő pedig kipróbálhatja az anyaságot. Mindehhez csak egy rakás színész, drága díszletek és rengeteg tervezés kell – de szerencsére az HBO mindent áll. Majdnem mindent.

A sorozat aztán részről részre egyre metábbá válik: kiderül, hogy a házigazda pont olyan önbizalom-hiányos, mint akiken segíteni akar, és valójában még a próbák próbáját is elpróbálja, hogy minden flottul menjen. A műsor eredeti koncepcióját felrúgva maga is beépül, és az egyik vendégének partnere lesz: ő alakítja a képzeletbeli apukát az anyaságra készülő nő mellett. Ahogy egyre mélyebbre hatolunk a nyúlüregben, elmosódnak a határok: a próbákból valóság, a valóságból pedig hamis, megrendezett próbák lesznek, amelyek a sorozat helyett immár az életre, a párkapcsolatra, vagy épp az apaságra készítik fel Nathant.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.