A Stég egy dinamikus installáció, amely a végeken élő, elhagyatott emberek sorsának állít emléket, nagy csinnadrattával. Zenés dübörgés, villogó fények, apokaliptikus színpadkép fogadja a nézőt. Majd a komoly pszichés zavarral élő Kisgyuszit megrázóan alakító Olasz Renátó kiszámíthatatlan viselkedése és a kallódó zenészt játszó Varga Péter gitárjátéka is fokozza a káoszt, de a Hólyagcirkusz társulatból ismert Nádasi László Iván (a művezető) első bekiabálása már elviselhetetlenné teszi azt. Itt kezdődik in medias res a történet, és hirtelen értelmet nyer a következő egy óra minden szürreális eleme a szereplők viselkedésétől kezdve a váratlan díszletelemekig.
Egy bányató mellett vagyunk, ahol sóderkitermelés zajlik, meg a darab szereplőinek álmodozásokkal teli élete. Gyula (Szabó Domokos), a félkarú rabló bűvöletében élő apa stéget építene a bányatóra. Persze az összes pénze oda, herdálja a fiáét is. Kisgyuszi (a nagy vízbedobáló) beledobta az éppen meghalt nagypapa hamvait is a tóba, de Jutka, az anya (Szamosi Zsófi) kedvéért muszáj valamivel pótolni, különben nem lesz „temetés”. Megjelenik hát a tóból a nagyapja szelleme, és így tovább az egyetlen lehetséges végkifejletig.
A színdarabot a társulat írta, Kontos Miklós azonos című műve nyomán. Nem távoli világ ez: igazi önismereti merülés.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
