Az ír együttes tényleg mindent elért, amit csak lehetett. Ugyanakkor a U2 a világ egyik legrégebben válságban levő zenekara is. Bár az ötven éve működő zenekar életműve a 2000-ben megjelent All That You Can’t Leave Behind című albumig lenyűgöző fordulatokkal van tele, a kétezres évektől kezdve valami félrecsúszott: a trenddiktálásból trendkövetés lett, és az azóta megjelent albumok erősen hanyatló tendenciát mutatnak, főleg a mostanit megelőző kettő (Songs of Innocence, 2014; Songs of Experience, 2017).
A most megjelent Songs of Surrenderen nem új dalok vannak, hanem negyven korábbi szerzemény csendesebb, újrahangszerelt változata. A U2 tagjai már régóta tervezték ezt a projektet, de végül a pandémia alatt (mikor máskor) kezdtek neki, Bono pedig ezzel párhuzamosan kezdte írni a memoárját, amelynek a fejezetcímeit a lemez dalaitól kölcsönözte. A majdnem háromórányi játékidő teljes keresztmetszetet ad a zenekar pályafutásáról, vannak rajta szép és ötletes újragondolások is, de ezekből nincs annyi, hogy igazolja a maratoni hosszúságú lemez létjogosultságát.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
