Visszhang: tévésorozat

Instabil

Visszhang

Egy apa a mentális összeomlás szélén, ki ne látott volna még ilyet?

De nem képernyőn, ahol viszonylag új szokás, hogy a korábban erővel, tekintéllyel és ideális esetben némi bölcsességgel felruházott apát komplett lunatikusként tüntessék fel, még csak nem is a téma mélységben való tárgyalásához, inkább csak az ezt megkövetelő trendek szolgálata érdekében. Egy férfi, aki tinédzser gyereke és erős női mellékszereplők irányítására szorul a felszín felett maradáshoz, épp mint a Direkt terápiában, amely humorában kicsit más, de a történetét tekintve szerfelett hasonló. Persze, minek változtatni azon, ami működik, és hát működik, a dolog tényleg vicces, a nevetségessé tett apafigura látványa nem kisebb humorforrás, mint amikor régóta félt ellenségünket alsónadrágban képzeljük el.

A multimilliárdos Ellis cége biotechnológiával foglalkozik, hevesen dolgoznak a Föld megmentésén, a férfi pedig teljhatalmú uralkodója a birodalomnak. Épp ezért, amikor felesége halála miatt elveszti a fejét, senki sem akadályozza meg az őrületben. Az egyetlen, aki némi reflexióval tud, még inkább mer szolgálni, az a fia, Jackson, aki külsőre ugyan apja kiköpött mása, személyiségük viszont nem is lehetne különbözőbb. Innen pedig már értelemszerű a cselekmény.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.