Sziget – Koncert

„1979” – Shame

Zene

Az év elején az egekig magasztaltuk a rendkívül fiatal tagokból álló, londoni illetőségű Shame zenekart, a Songs of Praise címre hallgató debütáló lemezük kapcsán. (Dicsértessék, Magyar Narancs, 2018. február 1.) Akkor azt írtuk róluk, hogy a titkuk a nagyszerű ikergitározásban és az enyhén repetitív, punkos énekstílusban rejlik – Charlie Steen frontember orgánuma és előadásmódja lényegében 40 százalékban Mark E. Smithből, ugyanekkora arányban Johnny Rottenből, a maradékban pedig Joe Strummerből lett összegyúrva. Az album ismeretében rendkívül kíváncsian vártuk a szigetes koncertet – szerencsére nem kellett csalódni. A Shame tagjai az X-akták sorozat főcímzenéjére jöttek ki a színpadra; olyan cuccokban, amik láttán bármelyik stylist sikoltozva ráncigálná be őket valamelyik Oxford Street-i ruhaboltba. Josh Finerty basszusgitáros például egy olyan rövidnadrágot viselt, amit jó érzésű ember már a józsefvárosi piacon sem vett volna meg 1996-ban. Mégis az volt az ember érzése, hogy ez a fura, igénytelen dress code egy gondosan kigondolt koncepció része, máskülönben Sean-Coyle Smith gitáros nem nézne ki úgy egy az egyben, mint a fiatalkori Bruce Foxton a Jam zenekarból. Az egész csapat olyan benyomást keltett, mintha most érkeztek volna ide egy időgéppel egyenesen 1979-ből, és ez természetesen a dalokon is tükröződött. Ha a Shame-et visszaküldenénk negyven évet az időben, egyáltalán nem lógna ki a Fall, a Wire, a Gang Of Four és a többi korabeli posztpunkegyüttes mellől. Éppen ezért nem is volt akkora meglepetés, hogy ezen a bulin az első sorokban jó pár, ötven év körüli angol fesztiválveterán verődött össze, akik számára magától értetődik, hogy náluk 30 évvel fiatalabb suhancok zenéjére pogóznak, és minden sort kívülről üvöltenek. Ezen a Szigeten messze a Shame-é volt a legőszintébb és legintenzívebb produkció a Slaves koncertje mellett, és örömteli érzés azt tapasztalni, hogy megint vannak olyan feltörekvő brit gitárzenei produkciók, amiknek érdemes szurkolni. Remélhetőleg visszajönnek klubkoncertre is.

Sziget, Mastercard A38 sátor, augusztus 10.

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.