Sziget – Koncert

„1979” – Shame

Zene

Az év elején az egekig magasztaltuk a rendkívül fiatal tagokból álló, londoni illetőségű Shame zenekart, a Songs of Praise címre hallgató debütáló lemezük kapcsán. (Dicsértessék, Magyar Narancs, 2018. február 1.) Akkor azt írtuk róluk, hogy a titkuk a nagyszerű ikergitározásban és az enyhén repetitív, punkos énekstílusban rejlik – Charlie Steen frontember orgánuma és előadásmódja lényegében 40 százalékban Mark E. Smithből, ugyanekkora arányban Johnny Rottenből, a maradékban pedig Joe Strummerből lett összegyúrva. Az album ismeretében rendkívül kíváncsian vártuk a szigetes koncertet – szerencsére nem kellett csalódni. A Shame tagjai az X-akták sorozat főcímzenéjére jöttek ki a színpadra; olyan cuccokban, amik láttán bármelyik stylist sikoltozva ráncigálná be őket valamelyik Oxford Street-i ruhaboltba. Josh Finerty basszusgitáros például egy olyan rövidnadrágot viselt, amit jó érzésű ember már a józsefvárosi piacon sem vett volna meg 1996-ban. Mégis az volt az ember érzése, hogy ez a fura, igénytelen dress code egy gondosan kigondolt koncepció része, máskülönben Sean-Coyle Smith gitáros nem nézne ki úgy egy az egyben, mint a fiatalkori Bruce Foxton a Jam zenekarból. Az egész csapat olyan benyomást keltett, mintha most érkeztek volna ide egy időgéppel egyenesen 1979-ből, és ez természetesen a dalokon is tükröződött. Ha a Shame-et visszaküldenénk negyven évet az időben, egyáltalán nem lógna ki a Fall, a Wire, a Gang Of Four és a többi korabeli posztpunkegyüttes mellől. Éppen ezért nem is volt akkora meglepetés, hogy ezen a bulin az első sorokban jó pár, ötven év körüli angol fesztiválveterán verődött össze, akik számára magától értetődik, hogy náluk 30 évvel fiatalabb suhancok zenéjére pogóznak, és minden sort kívülről üvöltenek. Ezen a Szigeten messze a Shame-é volt a legőszintébb és legintenzívebb produkció a Slaves koncertje mellett, és örömteli érzés azt tapasztalni, hogy megint vannak olyan feltörekvő brit gitárzenei produkciók, amiknek érdemes szurkolni. Remélhetőleg visszajönnek klubkoncertre is.

Sziget, Mastercard A38 sátor, augusztus 10.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.