A 100 éve született Ligeti Györgyöt ünneplik a BMC-ben

  • narancs.hu
  • 2023. április 3.

Zene

Május 22. és 28. között minden a 20. század második felének egyik legjelentősebb zeneszerzőjéről szól a IX. kerületi koncertközpontban.

Az egyhetes Ligeti 100 fesztivál tizenkét koncertjén korai művek, sikerdarabok és kései remekművek egyaránt hallhatók lesznek a BMC-ben, a fellépők között pedig olyan sztárszólistákkal találkozhatunk, mint az izlandi zongoraművész, Víkingur Ólafsson, Kim Kashkashian brácsaművész, Sarah Defrise szopránénekes, valamint a neves brit csellista, Steven Isserlis. Az ünnepi alkalomból színpadra lép a komponista fia, Lukas Ligeti, és Budapestre látogat Ligeti özvegye, a 93 éves Ligeti Vera is.

A fesztiválprogram három pillérét három zenekari koncert adja a kortárs zene vezető hazai együtteseivel: május 22-én a Budapesti Vonósok, május 25-én az UMZE Kamaraegyüttes, május 28-án, a szerző születésnapján pedig a Keller András és Rácz Zoltán által alapított Ligeti Ensemble játszik a BMC Koncerttermében. Ezen a hangversenyen a BMC-ben élő és dolgozó Kurtág György mellett Eötvös Péter és Vidovszky László új, Ligeti emlékének ajánlott műveit is hallhatja a közönség.

 
Ligeti György 1984-ben
Fotó: Marcel Antonisse / Anefo
 

 „Ligeti, Kurtág és Eötvös életműve szimbolikus és kézzelfogható értelemben is a Budapest Music Center kortárs zenei tevékenységének alapjait jelentette 25 évvel ezelőtt, és jelenti ma is. Azért dolgozunk, hogy a 20. század kortárs zeneszerzői a 21. század klasszikusaivá váljanak”

– nyilatkozta Gőz László, a BMC igazgatója.

Ligeti György lenyűgöző és olykor mai füllel is meghökkentő remekművei közül számos szóló- és kamaradarab is elhangzik a fesztiválon, Károlyi Katalin, az Amadinda Percussion Project, Rácz Zoltán, Holló Aurél, Ittzés Gergely, Csalog Gábor, Kemenes András, Fábri Flóra és Zétényi Tamás előadásában, de nem maradhat el az egyszerre 100 metronómon megszólaló, hipnotikus erejű Poème symphonique sem. A vokális darabokból a 2022-es Kodály Zoltán Kórusverseny győztese, a Pax et Bonum Kamarakórus nyújt válogatást, Balogh Máté erre az alkalomra komponált a cappella műve mellett.

 
Koncert a Budapest Music Centerben
Fotó: Mohai Balázs / Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál
 

Izgalmas társprogramok kísérik a hangversenyeket: május 23-án a Ligetivel szoros baráti és szellemi kapcsolatban állt, 97 éves Kurtág Györggyel, valamint a Ligetivel sokáig együtt dolgozó Eötvös Péterrel beszélget Fazekas Gergely zenetörténész, hogy személyes történetekkel idézzék fel a komponista alakját. Ligeti zenéje a mozivásznon is történelmet írt: a 2001: Űrodüsszeiában és más filmalkotásokban megszólaló műveiről Dargay Marcell zeneszerző tart előadást május 24-én. A fesztiválhoz lemezmegjelenés is kapcsolódik: a BMC Records új kiadványán Zétényi Tamás a XX. századi vonósirodalom nemzetközi értelemben is legjelentősebb szólódarabjait adja elő, köztük Ligeti csellószonátáját és brácsaszonátáját.

Hogy műfaji határokon átlépve mekkora hatást gyakorol Ligeti zenéje a mai alkotókra, arról különleges jazz- és elektronikus zenei koncertek tanúskodnak a programban: a Modern Art Orchestra Fassang Lászlóval, a Lukács Miklós Cimbiózis Trió a Ligeti Ensemble tagjaival, a Moment’s Notice Trio pedig Lukas Ligetivel és Fekete-Kovács Kornéllal karöltve helyezi új kontextusba Ligeti műveit. A BMC Opus Jazz Clubjában Sašo Vollmaier, Pozsár Máté és Szabó Dániel zongoraművészek egy-egy új bemutatóját is átélheti a közönség, míg a BMC Könyvtárában a Zeneakadémia elektronikus zenei médiaművészet szakos hallgatói mutatják be Ligeti által inspirált alkotásaikat.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.