Így amikor 1992-ben a Yardbirdsöt beiktatták a clevelandi Rock & Roll Hall of Fame-be, és öt középkorú férfi meg egy tinédzser lépett a színpadra, Jimmy Page-et ismerték a legtöbben. Talán azt sem értették, hogy hol van a Zeppelin, de azért megtapsolták Jim McCarty dobost, Chris Dreja gitáros-billentyűst, Paul Samwell-Smith basszusgitárost és a néhai énekes Keith Relf fiát, Danny Relfet is. A legnagyobb sikert azonban a másik (harmadik) gitáros, Jeff Beck aratta, aki ennyit fűzött hozzá az előtte szólókhoz: „Nehéz lenne bármit mondanom… Engem ugyanis kirúgtak ebből a bandából.”
Ez valóban így történt, de Jeff Becket akkor sem lehetett volna nagyképűsködéssel vádolni, ha épp a fordítottját mondja. A Yardbirds legjobb évei – 1965–1966 – Eric Clapton távozása után, az ő színre lépésével kezdődtek. S hogy a zenekart a Doors, a Pink Floyd, a Led Zeppelin, sőt a Cream előtt iktatták be, az elsősorban Beck érdeme, sőt Clapton vélhetően ezért nem is vett részt a ceremónián. (Ő később a Creammel bizonyította kivételes tudását.) A Yardbirds ugyanis nem a tragikus sorsú frontember – Keith Relf 1976-ban úgy halt meg 33 évesen, hogy a fürdőkádban próbált játszani elektromos gitáron –, nem is a ritmusszekció, de még csak nem is a slágerei miatt vált halhatatlanná: Jeff Beck torzított riffje az 1965-ös Heartful of Soul és az Over Under Sideways Down című dalokban gitárosok és leendő gitárosok ezreinek volt életre szóló élmény. Nem csoda, hogy egyből Jeff Beck lett az év gitárosa Nagy-Britanniában, úgyhogy nem lehet véletlen az sem, hogy Michelangelo Antonioni is őt nézte ki magának a Nagyítás című híres koncertjelenetére. Amelyben az immár Jimmy Page-dzsel kiegészített Yardbirds tagjaként tör ripityára egy gitárt és dobja a nyakát a közönség közé. De az olasz rendezőnek fogalma sem volt a rock and rollról, nem akart ő olyan The Who-féle öncélú gitártörést, amelyet Pete Townshend fejlesztett tökélyre, óvatosabb volt ő annál. A Nagyításban Jeff Beck nem show-elemként, hanem puszta dühből vágja a földhöz és tapossa össze a hangszerét, mivel recseg az erősítője… Azt persze Antonioni sem tudhatta, hogy ezzel a jelenet szimbolikusan a jövőt mutatja meg: amíg Beck indulata a pusztításhoz vezet, a színpad másik oldalán ott vigyorog Jimmy Page tökéletes hangszerével és hangszóróival…
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
