rés a présen

„A gyorsaság és a transzparencia”

Dr. Egri Gábor, a Müpa értékesítési és marketingigazgatója

  • rés a présen
  • 2020. július 6.

Zene

rés a présen: Hogyan kommunikáltátok a kényszerű bezárást?

Egri Gábor: Március 11. egészen szürreális nap volt, hiszen délelőtt – hosszú és körültekintő előkészületeket követően – sajtótájékoztatót tartottunk, ahol bejelentettük a 2020/2021-es évadot. Majd délután kihirdették a veszélyhelyzetet, mi pedig ennek megfelelően még aznap bezártuk a Müpa kapuit. Az első sokk után jött a következő, igaz, az pozitív sokk volt: március 12-én a leghűségesebb nézőink mintegy másfélszer annyi bérletet vettek a következő szezonra, mint tavaly. Ez egy hihetetlenül nagy erőt és energiát adó gesztus volt. A kollégáimmal március közepe óta nagyrészt home office üzemmódban vagyunk, de a munka egy pillanatra sem állt meg, a bezárást követően minden csapat megfeszítve dolgozott azon, hogy a Müpa-élmény ugyanúgy nap mint nap elérhető legyen, mint eddig, csak az online térben, ingyenes közvetítések formájában.

rap: Milyen nézettsége volt az online közvetítéseiteknek?

EG: Márciusban volt a Müpa megnyitásának 15. évfordulója, de a születésnapi koncertet március 14-én már nem tudtuk megtartani. Úgy döntöttünk, hogy online mégis együtt ünneplünk majd a nézőkkel, és regisztráció nélkül elérhetővé tettük a médiatárunkat, benne több mint 100 ingyenesen megtekinthető HD minőségű koncert- és előadásfelvételt, hanganyagot. Egy héttel később pedig elindítottuk a Müpa Home közvetítéssorozatot, ahol a nálunk megszokott kezdési időpontokban újabb koncertfelvételeket streamelünk a Müpa közösségi médiafelületein, YouTube-csatornáján és a weboldalon. A hét több napján az Európai Koncerttermek Szervezetének köszönhetően egy-egy legendás európai hangversenyterembe kapcsolunk. Nagyon jó érzés látni, ahogy a virtuális Müpa-közösség egyre nő, a követőink száma a legnagyobb közösségi portálon túllépte a százezret. A nézők lelkesek, aktívak, beszélgetnek egymással a közvetítés alatt, és meghatóan sok támogató, pozitív hangvételű levél, hívás érkezett tőlük az előző két és fél hónapban. Gyenyisz Macujev világhírű orosz zongoravirtuóz koncertjének ismétlésével és Bobby McFerrin előadásával pedig több tízezer embert értünk el, ezekre az eredményekre nagyon büszkék vagyunk.

rap: Mit lehet látni nemzetközi színtéren, hogyan kommunikálnak a kulturális intézmények?

EG: Figyeljük, hogy a partnerintézményeink hogyan reagálnak erre a helyzetre, elemezzük a nemzetközi kutatásokat, amelyekből világosan kiderül, hogy az embereknek nagyon hiányzik az élő koncertélmény. A gyorsaság és a transzparencia ilyen helyzetben a legfontosabb: az első dolgunk volt március közepén, hogy a gördülékeny jegyvisszaváltáshoz kialakítsuk a megfelelő digitális felületeket, hogy folyamatosan tájékoztassuk a nézőket a tudnivalókról. Azt gondoljuk, hogy a Müpa feladata most is az, hogy minden műfajban a legmagasabb minőségű tartalmakat nyújtva élményekkel gazdagítsa a közönséget, hogy picit kiragadja őket a hétköznapokból – ezt most, amíg nem tehetjük élőben, online tesszük.

rap: Nem marad el a hagyományos Hey, June! fesztivál és a Wagner-napok sem. Mikor és hogyan láthatja a közönség a programot?

EG: A Hey, June! című könnyűzenei online fesztivál keretében június első két hetében hét különleges felvételt láthat majd a közönség: a Margaret Island, a Mörk, a Konyha, a Tátrai Band, a Szeder, a Magashegyi Underground és a Szabó Benedek és a Galaxisok koncertjét streameljük. Aztán június 18-tól Wagneré a főszerep. Fontos mérföldkő ez, hiszen első alkalommal teszünk mindenki számára ingyenesen elérhetővé egy teljes fesztiválnyi felvételt a Budapesti Wagner-napok páratlan archívumából. A teljes Nibelung gyűrűje tetralógiát, A nürnbergi mesterdalnokokat, A bolygó hollandit és a Tannhäusert felsorakoztató virtuális fesztivál a nyár egyik szenzációja a rajongók körében, de nem titok, hogy abban bízunk, így olyan nézőkhöz is eljut a Budapesti Wagner-napok, akik korábban esetleg nem találkoztak az eseménnyel.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.