Magyar Narancs: Mennyiben igaz, hogy a könnyűzenei szervezeteknél fontosabbak voltak a személyes kapcsolatok, mint a párthatározatok?
| ||
Csatári Bence: Mondhatnám azt is, hogy ez a veleje az egésznek, de ennél azért árnyaltabb a kép. Voltak eleve ideológiai alapvetések, a legfontosabb talán a rendszerváltozásig érvényben lévő MSZMP-fogalmazvány, az 1958-as keltezésű „művészetpolitikai irányelvek”. Csakhogy ez nem volt se törvény, se párthatározat, csak afféle „útmutatás”. Egy teljesen rugalmas, sokféleképpen értelmezhető szövegről van szó, amihez ugyan alkalmazkodni kellett, de – és ez nagyon jellemző általában a Kádár-rendszer slendriánságára – mindenkinek a maga módján. Ez pedig azt jelentette, hogy a legtöbb dolog elsősorban a személyes attitűdökön, kapcsolatokon, szimpátián, az adott szervezet vezetőjének habitusán múlott. Ennek ellenére az irányelveket nem lehetett teljesen figyelmen kívül hagyni. Például találtam egy házi feljegyzést – ez jellegzetes műfaj volt a Kádár-rendszerben –, amelyben Bors Jenő, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) igazgatója az irányelvekre hivatkozva a „szocialista együttéléshez való alkalmazkodás jegyében” arról elmélkedik, hogy a Hobo Blues Banddel együtt tudnak működni, a P. Mobillal kevésbé, a Beatricével pedig egyáltalán nem.
