A jó fiú - Nick Cave új lemeze

Zene

A Skeleton Tree gyászlemez. Komoly érzelmi munkát kíván.

Viszonylag kevés olyan esetet ismerünk a poptörténelemből, amikor egy neves előadó a zenéjén keresztül próbálja meg feldolgozni a gyermeke halálát. A legtöbbeknek elsőként Eric Clapton neve ugorhat be, aki a Tears In Heaven című dalában énekelt halott kisfiáról, de említhetjük még az All My Love című Led Zeppelin számot is, amely Robert Plant elhunyt fiáról szól. A sorhoz most csatlakozik Nick Cave egy komplett lemezzel.

Mint ismert, Arthur Cave tavaly, mindössze 15 évesen leesett egy szikláról Angliában, és szörnyethalt. Az ember ilyenkor automatikusan azt gondolná, hogy a Skeleton Tree teljes egészében az ő halálára íródott, a valóság azonban az, hogy a dalok jó része már majdhogynem kész volt, amikor a tragédia bekövetkezett. Cave a hírek szerint két héttel a haláleset után tért először vissza a stúdióba, eszközölt egy-két változtatást, rögzített még néhány felvételt, valamint megkérte régi barátját, Andrew Dominiket (akivel korábban már a Jesse James meggyilkolása című westernen is dolgozott), hogy az albumhoz amolyan kísérőjelleggel készítsen egy dokumentumfilmet. A One More Time With Feeling mindössze egy-két napig volt látható a világ 850 mozijában – hozzánk legközelebb Bécsben volt megtekinthető.

false

Nincs mit szépíteni: a sorban 16. album az eddigi legsötétebb munka a Bad Seeds történetében; még a Boatman’s Callnál is jóval komorabb a hangulata. A nyitó Jesus Alone rögtön azzal a sorral indít, hogy „You fell from the sky, and crashlanded on a field”, amellyel kapcsolatban a legborzongatóbb információ az, hogy állítólag ez a szöveg is készen állt már Arthur halála előtt. Ahogy az várható, nem ez az egyetlen dal, ahol két- vagy inkább egyértelmű utalásokat találhatunk; a legdrámaibb darab talán a Distant Sky, melyben Cave duettet énekel Else Torp dán énekesnővel: az egész mintha azt mutatná, ahogy a szülők búcsúznak a gyermeküktől.

false

Ami a zenei oldalt illeti, alig kapunk gitárt és dobot, s szinte teljes mértékben a billentyűs hangszerek dominálnak: a Bad Seeds ezen a lemezen néha már ambientes határokat súrol. Kicsit emelkedettebbnek talán a Rings of Saturn tűnik, de fontos megemlíteni az újkori Radioheadet idéző Anthrocene-t, illetve a kifejezetten krautrockos I Need You-t is. De persze ezek sem változtatnak a lényegen: a Skeleton Tree gyászlemez. Egyáltalán nem könnyű hallgatnivaló, mely a rajongóktól is komoly érzelmi munkát kíván – egyúttal viszont olyan mű, amelynek kvalitásai felől senkinek sem lehetnek kétségei.

Bad Seeds Ltd./Deep Distribution, 2016


Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.