Magyar Narancs: Nemcsak a színházakat, a komolyzenét is sújtja a taorendszer átalakítása. Milyen összeg kieséséről van szó jelenleg az önök esetében?
Fischer Iván: A jegybevétel és szponzoráció mellett három fő bevételi forrásunk volt: a minisztériumtól, a fővárostól és a taóból. Mi az utóbbi három év taoátlagával terveztünk, ami 400 millió forintnál valamivel nagyobb összeg. Erre feltétlenül szükségünk van, hiszen mi valóban hosszú távon gondolkodunk.
MN: Van arra forgatókönyve, ha nem kapják meg?
FI: Nincs. Ezt az összeget meg kell kapnunk, különben a legnagyobb baj lesz, összeomlanak a terveink. Sajnos máig nincs pontos információnk, de a jelek azt mutatják, meg fogjuk kapni, ahogy a másik két támogatást is. Kivárjuk.
MN: Hogy érzi, fel tudja mérni a kormány a BFZ jelentőségét?
FI: Azt gondolom, a Fesztiválzenekar hatalmas hasznot hoz Magyarországnak. Gyakorlatilag az ország nemzeti kincse, az egész világon úgy tekintenek rá, mint Magyarország legfontosabb kulturális nagykövetére. Hozzájárulunk az országimázs építéséhez, a turizmus fejlődéséhez, a nemzetközi ismertséghez, Magyarország nemzetközileg pozitív megítéléshez. Nagyon hatékonyan megszolgáljuk azt a támogatást, amit kapunk.
| ||
MN: Külföldi koncerten tapasztalta mostanában, hogy a jelenlegi magyar politikai helyzet miatt finoman szólva nem vagyunk olyan népszerűek Európában?
FI: A mi koncertjeinken inkább a szeretet nyilvánul meg, függetlenül attól, mi történik pillanatnyilag Magyarországon a politikában. A pillanatnyit úgy értem, az utóbbi tíz-húsz évben. Szóval szerintem még mindig azok a történelmi események kötődnek Magyarországhoz, mint ’56 vagy a magyar–osztrák határnyitás 1989-ben. Ezt a szimpátiát a jelen politikai események sem írták felül.
MN: A 2019/2020-as évad nagy dobása, hogy színpadra viszi Monteverdi Orfeóját.
A Poppeának vagy az Ulyssesnek szerintem több emberi-politikai aktualitása lenne. Tulajdonképpen mit akar az Orfeóval?
FI: Engem viszont nagyon izgat, főleg a befejezés miatt. A helyzet a következő. Van egy librettó, ami fennmaradt, amely bacchanáliával zárul, megvadult nők széttépik Orfeuszt, aki Eurüdiké halála után már nem akar többé nőt látni, nem akar szerelmes lenni. Ezt viszont a nők nem bírják elviselni, és széttépik. Ez a librettó befejezése. Aztán van egy két évvel később megjelent partitúra, amelynek az a befejezése, hogy a jóságos Apolló leereszkedik az égből, és Orfeuszt magával viszi az Olümposzra. Mindig azt gondoltam, itt valami nagyon nincs rendben, az igazi befejezés az eredeti volt, a széttépéssel. Annak, ugye, megmaradt a szövege, de elveszett a zenéje. Hiányzik tíz perc zene. Nos, megkomponáltam ezt a tízperces befejezést, mi tehát rekonstruáljuk az első változatot. Ebben a formában fogjuk előadni az Orfeót több mint négyszáz év után először.
| ||
.jpg "false")
MN: A Harnoncourt-, Gardiner-, René Jacobs- vagy éppen William Christie-féle előadásokhoz képest változott valami a hangszerek tekintetében?
FI: Ott nem igazán van különbség, nagyjából olyan hangszereken szólal meg, historikus hangzással, mint az említett karmestereknél.
MN: Mi az Orfeo aktualitása az ön olvasatában? Mi dolgunk nekünk itt és most Orfeóval?
FI: Monteverdi Orfeója a reneszánsz és a barokk határán született. A reneszánsz a szabadságról, az ösztönökről, az érzések felszabadításáról szól. A barokk már a rend, az abszolutizmus, az autoritások, a főurak, a deus ex machina, a mennyből érkező isteni beavatkozás világa. A rendcsinálás szelleme járja át. Úgy érzem, mintha az én életemben ez ugyanígy lejátszódott volna. Amikor gyerek voltam, akkor voltak a 60-as évek, hippik, flower power, a szabadság mámora, reneszánsz kor. Most meg van valami a levegőben az abszolutizmus korszakából.
MN: Nietzsche A tragédia születésében tulajdonképpen kineveti a Camerata Fiorentina erőlködését, amely az operát a görög tragédia rekonstrukciójaként képzelte el.
FI: Szerintem a görög tragédia feltámasztása nagyon szép gondolat volt. A baj az volt, hogy abban a pillanatban, amikor az Orfeo második változata megszületett, már nem katarzissal, hanem isteni beavatkozással végződött a tragédia. Ami tulajdonképpen olyan, mintha egy uralkodó beavatkozott volna a dolgok menetébe, és az egész hirtelen átfordult abba, hogy onnantól fogva az ő jóságát kell ünnepelni. Mi ezzel leszámolunk, visszaállítjuk ez eredeti változatot, mert a katarzis, a megtisztulás a lényeg.
MN: Akkor hát ez az Orfeo aktualitása?
FI: Valami ilyesmi.
(Az interjú a Magyar Narancs 2019. március 28-i számában jelent meg, most újraközöljük teljes terjedelmében online.)
