Tavaszi programajánló - Koncert

Nem játssza, éli

Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára

  • Kling József
  • 2019. április 28.

Zene

Hogy a hazai közönséget nem a színtiszta sznobéria mozgatja, bizonyítja a tény: annak ellenére telt ház van a Müpában, hogy a karmesteri pulpituson váratlan betegsége miatt nem Fischer Iván, hanem az ifjú titán, Káli Gábor ragadja magához a varázslópálcát.

Nem kell Nostradamusnak lennünk, de még csak a szakmai önéletrajzát sem kell elolvasnunk ahhoz, hogy pusztán beugró teljesítménye alapján megjósoljuk, az elkövetkező évtizedekben az ő nevétől lesz hangos a komolyzenei szcéna. Káli (na, jó, egy kicsit mégis beleolvasva) egymás után nyeri a karmesterversenyeket, plusz az elmúlt pár évben vezényelte már a Don Pasqualét, a Szerelmi bájitalt, A varázsfuvolát, a Rigolettót, a Bohéméletet, az Otellót, az Arabellát, a Gyöngyhalászokat, és még folytathatnám.

Vokális műfajban való jártassága már a koncert első felében nyilvánvalóvá válik. A BFZ oszlopos tagjai, Kádár István, Szabó András, Fejérvári Zsolt népzenei triója előmuzsikálja az eredeti román népi táncokat, majd Sebestyén Márta közreműködésével a magyar parasztdalokat. A trió még Sebestyén Márta nélkül is tánc­házi hangulatot teremt. Kádár Istvánt virtuóz hegedűjátéka egyenesen a népzene Paganinijévé avatja, nem csak az én szememben. Káli ekkor még csak hallgatóként vesz részt a játékban, de tapintható, ahogy a népzene, mint valami akkumulátor, feltölti energiával. Akkor is résen van, amikor Fejérvári Zsolt nagybőgős hozzávágja a vonóját (Káli hibátlanul elkapja), hogy aztán az ujjaival csapjon a húrokba.

Kell ennél autentikusabb bemelegítés Bartók Kékszakállújához? Csak azért kérdezem, mert az operaházak és koncerttermek régóta küzdenek a kihívással, hogy mivel párosítsák Bartók frenetikus drámáját, mert állítólag lehetetlen egyórás előadásra közönséget verbuválni. Ez ihlette Vajda Gergely Barbie Blue, Eötvös Péter Senza sangue (Vértelenül), illetve Madarász Iván Prológ párdarabját. A maga nemében mindegyik izgalmas kísérlet, és ezt még csak nem is az udvariasság mondatja velem, de a BFZ rögtönzött táncháza, majd a bartóki kompozíciók megszólaltatása minden kortárs beavatkozásnál hitelesebb előjátéknak bizonyult, nemegyszer konkrétan megidézve a Kékszakállú zenei világát.

Fischer Iván a távollétében is jelen volt: a bartóki Prológ az ő hangján szólalt meg.

„Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.” Még soha nem éreztem ennyire átélhetőnek Wittgenstein Tractatusának hetedik tételmondatát. Mert Vizin Viktória profi színészeket felülmúló színpadi jelenlétét szavakkal csak körbejárni, közelíteni lehet, megragadni képtelenség. Hogy milyen hőfokú egy Kékszakállú-előadás, azt soha nem a címszereplő, hanem mindig az aktuális Judit határozza meg. Az értelmezések többsége a Kékszakállút a férfilélek bugyraiba leereszkedő dantei túlvilágjárásként fogja fel. Vizin segít megérteni, hogy a bartóki mű alapvetően a női lélek térképe. Mellette Cser Krisztián Kékszakállúja, noha baritonjából most is a legmelegebb színeket képes kikeverni, egy skandináv krimi sorozatgyilkosának hideg, számító, szadista figurájává sápad. Csak önigazolást keres az újabb áldozatban, nem képes felülírni saját sorsforgatókönyvét. Pedig Vizin Juditja mindent megtesz, hogy Kékszakállúból kitakarítsa a sötétséget. Ő nem eljátssza, hanem éli Juditot. Hús-vér figurát teremt, akit felszabadít az opera és a misztériumjáték műfaji szabályai alól. Nehéz megragadni, hogy mindezt mivel éri el, hiszen annyira eszköztelenül teszi. Csak az nyilvánvaló, hogy vésője-kalapácsa a rendkívüli vokális tudás, amivel új viszonyrendszert hoz létre deklamáció és ének között. Összetett, pszichológiailag hiteles és végtelenül reális alakja valódi katarzist generál. Amiben persze óriási szerepe van a zenekarnak, ahogy újraépíti, újrahuzalozza a bartóki művet. Hogy pontosan mennyi mindebből Káli Gábor érdeme, azt nem tudom megmondani. De hogy az együttesből rejtett energiákat szabadított fel, azt tanúsíthatom.

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, március 23. – a következő előadás április 1-jén

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.