Lemez

A követendő példa

Suede: Night Thoughts

Zene

2013-ban pont akkor tért vissza a Suede (jó évtizedes szünet után), mint David Bowie, és az idei album érdekes módon ismét a nemrég elhunyt popsztárhoz igazodik.

Az egybeeséshez nem kell konspirációs elméleteket gyártani, még úgy sem, hogy Brett Anderson frontembernél kevesen merítettek többet Bowie-tól. Ráadásul ezúttal – némileg váratlan módon – inkább a Pink Floydhoz nyúlt ihletért

az Amerikában jogi okok miatt The London Suede-ként ismert zenekar. Mivel a kislemezipar már nem kedvez a rockelőadóknak, Andersonék most legyártottak egy összefüggő, egybefolyó kvázi konceptalbumot, készíttettek hozzá egy filmet, és a koncertjeiken úgy adják elő az új anyagot, hogy a zene szinkronban megy a vetítéssel. Ezenkívül a dalokban is felbukkannak párhuzamok David Gilmourékkal – na de erről majd egy kicsit később.

Három éve a Bloodsports remek visszatérés volt, és a Suede szerencsére megmaradt a megfelelő vágányon a jól bevált producerrel, Ed Bullerrel. Akkor azt írtuk ezeken a hasábokon, hogy maximum egy erős sláger hiányzik – és ezt most végre meg is kapjuk. A Coming Up album himnuszait idéző No Tomorrow húsz évvel ezelőtt egyértelműen befért volna a brit top 5-be, ma már a zeneipari változások miatt azonban biztos nem fog, viszont ettől még az egyik legjobb dal, amit ez a zenekar valaha elkövetett. És itt az újabb Floyd-párhuzam: Richard Oakes riffje masszívan merít a Run Like Hell és a Sheep című örökzöldek gitártémáiból, illetve hangzásából. De még csak nem is ez az egyetlen slágergyanús darab a Night Thoughtson: a gyerekkórussal (à la Ano­ther Brick In The Wall) záruló Like Kids lehetne egy párhuzamos old-school univerzumban a második kislemez. (Ha már itt tartunk: az album a korosodás, a szülő-gyerek kapcsolat és a fiatalkori emlékek körül forog.)

A lemezen többnyire rockos és balladisztikus felvételek váltják egymást; Anderson több dalban is az apjával való kapcsolatát boncolgatja, és ami kifejezetten jó ebben az albumban, hogy a frontember két zenei alkotótársa is nagyszerű teljesítményt nyújt. Az már régóta egyértelmű, hogy a Suede zenei mindenese, a megnövesztett haja miatt most 40 éves Kurt Cobainnek kinéző Neil Codling mennyire fontos figura, viszont meg kell emelnünk a kalapunkat Richard Oakes előtt is, aki ezen az albumon avanzsál végleg a korábbi gitáros, Bernard Butler méltó utódjává. A Night Thoughts egy középkorú zenekar csúcsteljesítménye, a Suede pedig követendő példa lehet minden kreatív válságba kerülő negyvenes zenész számára.

Suede Ltd./Neon Music, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.