mi a kotta?

A narancs szerelmese

  • mi a kotta
  • 2025. március 12.

Zene

Komolyzenei programajánló a 2025/11. hétre

„Már majdnem öt éve, hogy befejeztem az utolsó kompozíciómat, és ebben az időszakban át kellett formálnom magam zeneszerzőből hallgatóvá. Az ürességet, amit ez bennem hagyott, semmi sem tölthette be, de sikerült együtt élnem vele, elsősorban Beethoven zenéjének köszönhetően” – írta Igor Stravinsky a halálhoz közel, az 1971-ben megjelent beszélgetőkönyve előszavában. Mert bármilyen gonoszságokat is mondott olykor Vivaldiról, és bármily szórakoztatóan maliciózus is volt saját kor- és versenytársaival szemben, a bonni kollégáról csupa szépet mondott. Csak azt sajnálta, hogy nincs olyan jó írókája, mint az ekkortájt a sikerlistákat ostromló Pablo Casalsnak. „De hálás vagyok, hogy hallgathatom és szerethetem más emberek zenéjét olyan módokon, amikre nem volt lehetőségem, amikor még a sajátomat komponáltam.”

Két Beethoven-szimfónia, a Hatodik és a Hetedik csendül fel a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertjén, az egyik madárcsicsergős, a másik, amelyet Wagner „a tánc apoteózisának” nevezett, féktelen ünnepélyre csábít. A heves interpretációiról ismert Takács-Nagy Gábor vezényel (Zeneakadémia, március 14., hét óra).

Ünnepel Budapest egyik koncerthelyszíne is, de ne kisebbítse érdemeiket, hogy húsz év egy koncertterem életében inkább csak a kezdet része. A Müpa grandiózus hangversennyel vár, amelyen a Nemzeti Filharmonikus Zenekar lép színpadra, az est sztárja pedig az osztrák Rudolf Buchbinder lesz. Brahms B-dúr zongoraversenye 1881-ben éppen Budapesten debütált, most újra hallhatjuk, ahogy Dohnányi, Bartók és Liszt egy-egy remekművét is – utóbbitól Les Préludes szól Vashegyi György vezényletével (Müpa, március 14., hét óra).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.