„Már majdnem öt éve, hogy befejeztem az utolsó kompozíciómat, és ebben az időszakban át kellett formálnom magam zeneszerzőből hallgatóvá. Az ürességet, amit ez bennem hagyott, semmi sem tölthette be, de sikerült együtt élnem vele, elsősorban Beethoven zenéjének köszönhetően” – írta Igor Stravinsky a halálhoz közel, az 1971-ben megjelent beszélgetőkönyve előszavában. Mert bármilyen gonoszságokat is mondott olykor Vivaldiról, és bármily szórakoztatóan maliciózus is volt saját kor- és versenytársaival szemben, a bonni kollégáról csupa szépet mondott. Csak azt sajnálta, hogy nincs olyan jó írókája, mint az ekkortájt a sikerlistákat ostromló Pablo Casalsnak. „De hálás vagyok, hogy hallgathatom és szerethetem más emberek zenéjét olyan módokon, amikre nem volt lehetőségem, amikor még a sajátomat komponáltam.”
Két Beethoven-szimfónia, a Hatodik és a Hetedik csendül fel a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertjén, az egyik madárcsicsergős, a másik, amelyet Wagner „a tánc apoteózisának” nevezett, féktelen ünnepélyre csábít. A heves interpretációiról ismert Takács-Nagy Gábor vezényel (Zeneakadémia, március 14., hét óra).
Ünnepel Budapest egyik koncerthelyszíne is, de ne kisebbítse érdemeiket, hogy húsz év egy koncertterem életében inkább csak a kezdet része. A Müpa grandiózus hangversennyel vár, amelyen a Nemzeti Filharmonikus Zenekar lép színpadra, az est sztárja pedig az osztrák Rudolf Buchbinder lesz. Brahms B-dúr zongoraversenye 1881-ben éppen Budapesten debütált, most újra hallhatjuk, ahogy Dohnányi, Bartók és Liszt egy-egy remekművét is – utóbbitól Les Préludes szól Vashegyi György vezényletével (Müpa, március 14., hét óra).
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
