Semmi nem utalt arra, hogy gondok lennének a felívelőben levő brightoni együttes háza táján, előtte néhány hónappal jelent meg a megújult felállásban rögzített, kifejezetten jól fogadott nagylemezük (Clouds in the Sky They Will Always Be There for Me), mellé pedig egy nemzetközi turnét is bejelentettek, amely ezúttal Magyarországot elkerüli. A Dana Margolin vezette zenekar nagyobb sikert először 2020-ban ért el az Every Bad című anyaggal, amelyen tagadhatatlanul ott volt a Cure vagy PJ Harvey hatása, de a frontember szuggesztív előadásának köszönhetően megvolt az egyedi hangzásuk.
A hattyúdalként kiadott négydalos EP, a The Machine Starts to Sing arról tanúskodik, hogy biztosan nem kreatív végelgyengülés vezetett a Porridge Radio végéhez. Érthető az is, hogy nem a tavalyi anyag részeként jelentek meg ezek a dalok, és nem a rajongók pénztárcájának utolsó megvámolása volt a cél. A most megjelent szerzemények improvizatívabbak és meditatívabbak a korábbiaknál, amire jó példa az életmű leghosszabb darabja, a hat és fél perces címadó szám, amelynek hangszerelése a Swanst vagy a Smile-t is eszünkbe juttathatja. Margolin néhol „toporzékoló” hangja magabiztosan uralja a dalokat, amelyek közül a Don’t Want to Dance emelkedik ki a leginkább. Szép kilépő ez a Porridge Radio részéről, és csak remélni lehet, hogy ha nem is együtt, de más formában folytatják az alkotást a nem túl távoli jövőben.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
