Visszhang: lemez

Porridge Radio: The Machine Starts to Sing

Visszhang

Az év elején váratlanul bejelentette a feloszlását a Porridge Radio.

Semmi nem utalt arra, hogy gondok lennének a felívelőben levő brightoni együttes háza táján, előtte néhány hónappal jelent meg a megújult felállásban rögzített, kifejezetten jól fogadott nagylemezük (Clouds in the Sky They Will Always Be There for Me), mellé pedig egy nemzetközi turnét is bejelentettek, amely ezúttal Magyarországot elkerüli. A Dana Margolin vezette zenekar nagyobb sikert először 2020-ban ért el az Every Bad című anyaggal, amelyen tagadhatatlanul ott volt a Cure vagy PJ Harvey hatása, de a frontember szuggesztív előadásának köszönhetően megvolt az egyedi hangzásuk.

A hattyúdalként kiadott négydalos EP, a The Machine Starts to Sing arról tanúskodik, hogy biztosan nem kreatív végelgyengülés vezetett a Porridge Radio végéhez. Érthető az is, hogy nem a tavalyi anyag részeként jelentek meg ezek a dalok, és nem a rajongók pénztárcájának utolsó megvámolása volt a cél. A most megjelent szerzemények improvizatívabbak és meditatívabbak a korábbiaknál, amire jó példa az életmű leghosszabb darabja, a hat és fél perces címadó szám, amelynek hangszerelése a Swanst vagy a Smile-t is eszünkbe juttathatja. Margolin néhol „toporzékoló” hangja magabiztosan uralja a dalokat, amelyek közül a Don’t Want to Dance emelkedik ki a leginkább. Szép kilépő ez a Porridge Radio részéről, és csak remélni lehet, hogy ha nem is együtt, de más formában folytatják az alkotást a nem túl távoli jövőben.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.