Rázva és keverve
A napjaink globális popzenéjét átható, egzotikumra kihegyezett multikulturalizmus néha egészen remek dolgokat dob a felszínre.
A napjaink globális popzenéjét átható, egzotikumra kihegyezett multikulturalizmus néha egészen remek dolgokat dob a felszínre.
Amikor 1984 tavaszán a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban bemutatták Gádor Béla Lyuk az életrajzon című szatíráját, senki nem gondolta, hogy a produkció nyomán egy csodálatos barátság veszi kezdetét.
A fiatal londoni jazzisták kiemelkedő szaxofonosa arra kért minket, hogy mozogjunk, ringatózzunk a zenére, hiszen ő is mozgás közben komponál. Ülőkoncert volt, megpróbáltunk a kérésének ülve eleget tenni.
Egy komolyzenész körökben cirkuláló vicc szerint ennyit is elég tudni ahhoz, hogy valaki karmester legyen. A képzeletbeli szoba alaprajza szerint a levegőben elhelyezett ütések adják egy négynegyedes taktus jelzésére szolgáló irányokat: le (padló), balra (ablak), jobbra (ajtó), fel (plafon).
A magyar elektronikus zenei producer második albumát adta ki Mike Paradinas (µ-Ziq) legendás Planet Mu kiadójánál
A kanadai Dan Bejar vezette zenekar már a tizenharmadik nagylemezénél tart, és ezek között elég nehéz két olyat találni, amelyek hasonlítanának egymásra.
Amikor 1949. szeptember 16-án, a Bécsi diákok című zenés játék premierjével megnyílt az államosított Fővárosi Operettszínház, senki nem gondolta, hogy a következőkben a műfaj klasszikusainak áll a zászló. Minden jel arra utalt, hogy a bolsevik propagandasajtóban lesajnált, silánynak, gyakran pornográfnak minősített művek helyébe a szovjet típusú népszórakoztatás etalonja, a szocialista operett („szocoper”) lép, amelynek meghonosítását pár hónappal korábban a Nemzeti Színház alkotógárdája meg is kísérelte.
A mostanra Brian Molko és Stefan Olsdal duójára fogyatkozott londoni Placebo több mint nyolc évig nem adott ki új lemezt, ami annak is betudható, hogy az előző két lemezük komoly alkotói válságról tanúskodott.
Lehet-e újat mondani egy hordozóval? A médium lenne a jazzüzenet? A jól artikulált „igent” ezúttal a Boden-tó partjáról, egy magyar klarinétostól kaptuk.
Három, a fátum kényszerpályáján végighaladó operai nőalakot jelenít meg második szólóalbumán a fiatal amerikai szoprán, Nadine Sierra.