Interjú

„Túl nagy nekem”

Joep Beving zeneszerző

Zene

Hét éve fedezte fel a világ a holland művész „érfelvágós” zongorazenéit. Azóta megjelent öt nagylemeze, és havi többmilliós hallgatottsága van az interneten. A szeptember 25-i Müpa-koncertje alkalmából beszéltünk vele.

Magyar Narancs: Úgy tudom, egy kéz­sérülés miatt félbe kellett hagynia a zongoratanulmányait. Feladta a zenélést, vagy várt a pillanatára?

Joep Beving: Mindössze egy évet tanultam a zeneakadémián, miközben egy másik egyetemet is végeztem. Csüggedten, mert lemaradásban voltam, szóval inkább megkönnyebbülés volt félbehagyni. Az érdekelt, hogyan komponálhatnék zenét. Sosem adtam fel, de a reklámszakmában nem könnyű elfelejteni, mi is a célod. Zenét írtam, zenével foglalkoztam, de a fejemben mindig szólt egy apró hang, hogy figyelmeztessen, ha nagyon elvisz az élet. Majdnem el is vitt. Amikor kiégtem, visszatértem a zenéhez.

MN: Az első albumát magának és a családjának vette fel. Mi volt a terve vele?

JB: Nem volt tervem. Az egyik kollégám meghalt egy balesetben; ő volt az, aki mindig biztatott, hogy fogjak hozzá a „saját dolgomhoz”. Írtam egy darabot az emlékére For Steven címmel, amelyet a temetésén is eljátszottam. Az édesanyja és a felesége megkért, hogy rögzítsem nekik, és ezen felbuzdulva hozzáláttam egy albumhoz. Tudja, arra gondoltam, hogy ha mást nem is, legalább ezt az egy albumot elkészítsem az életben. Elvittem kiadókhoz, de nem érdekelte őket, így hát szerzői kiadásban jelentettem meg, nyomtattunk bakelitlemezt is belőle. Az első koncertem száz ember előtt zajlott. A digitális albumot feltettem a Spotifyra, és valami csoda folytán felfedezték. Nem rögtön, hanem néhány hónap elteltével. Egy évvel a Solipsism megjelenése után úgy döntöttem, hogy otthagyom a munkahelyemet. A laptop mellől átültem a billentyűkhöz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.