Interjú

„Túl nagy nekem”

Joep Beving zeneszerző

Zene

Hét éve fedezte fel a világ a holland művész „érfelvágós” zongorazenéit. Azóta megjelent öt nagylemeze, és havi többmilliós hallgatottsága van az interneten. A szeptember 25-i Müpa-koncertje alkalmából beszéltünk vele.

Magyar Narancs: Úgy tudom, egy kéz­sérülés miatt félbe kellett hagynia a zongoratanulmányait. Feladta a zenélést, vagy várt a pillanatára?

Joep Beving: Mindössze egy évet tanultam a zeneakadémián, miközben egy másik egyetemet is végeztem. Csüggedten, mert lemaradásban voltam, szóval inkább megkönnyebbülés volt félbehagyni. Az érdekelt, hogyan komponálhatnék zenét. Sosem adtam fel, de a reklámszakmában nem könnyű elfelejteni, mi is a célod. Zenét írtam, zenével foglalkoztam, de a fejemben mindig szólt egy apró hang, hogy figyelmeztessen, ha nagyon elvisz az élet. Majdnem el is vitt. Amikor kiégtem, visszatértem a zenéhez.

MN: Az első albumát magának és a családjának vette fel. Mi volt a terve vele?

JB: Nem volt tervem. Az egyik kollégám meghalt egy balesetben; ő volt az, aki mindig biztatott, hogy fogjak hozzá a „saját dolgomhoz”. Írtam egy darabot az emlékére For Steven címmel, amelyet a temetésén is eljátszottam. Az édesanyja és a felesége megkért, hogy rögzítsem nekik, és ezen felbuzdulva hozzáláttam egy albumhoz. Tudja, arra gondoltam, hogy ha mást nem is, legalább ezt az egy albumot elkészítsem az életben. Elvittem kiadókhoz, de nem érdekelte őket, így hát szerzői kiadásban jelentettem meg, nyomtattunk bakelitlemezt is belőle. Az első koncertem száz ember előtt zajlott. A digitális albumot feltettem a Spotifyra, és valami csoda folytán felfedezték. Nem rögtön, hanem néhány hónap elteltével. Egy évvel a Solipsism megjelenése után úgy döntöttem, hogy otthagyom a munkahelyemet. A laptop mellől átültem a billentyűkhöz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.