A RIAS Kammerchor és az Amadinda estjét a csendnek szentelték, így talán nem is meglepő, hogy a Klang der Stille címet viselő koncert legsűrűbb pillanatát egy erőteljes hallgatásnak köszönhettük: John Cage három előadóra írt Three² című darabjának utolsó előtti szakasza mély és megrendítő volt. A koncert előtt James Wood, karmester-zeneszerző röviden beszélt a néhány napja elhunyt Kurtág Mártáról, a hangversenyt az ő emlékének ajánlotta. Talán Woodot is meglephette, hogy éppen Cage kompozíciójának különös pillanata volt az, ami ennyire magától értődő természetességgel adott hangot a gyász érzésének. Morton Feldman vegyes karra, brácsára, cselesztára és ütőhangszerekre írt kompozíciója (Rothko Chapel) kimért tempójával, látszólagos eseménytelenségével, de leginkább pianissimóban tartott dinamikájával szolgálhatja a csendes elmélkedést, aki azonban ezúttal a koncentrációt választotta, közvetlenül tapasztalhatta meg, hogy miért tekintik a berlini RIAS kamarakórust a világ egyik legjobb énekkarának. A semmiből intonált és tökéletesen kontrollált megszólalások, a hangversenytermet leheletszerű akkordokkal kitöltő kórushangtól lúdbőrös lett az ember.
Az Amadinda és a RIAS Kammerchor teljes értékű kollaborációjára a koncert második részében került sor, amikor James Wood nagyszabású, háromrészes darabja, a perzsa nyelven író, 13. századi szúfi költő, Dzsalál ad-Dín Rúmí költeményeitől ihletett kompozíciója a szerző vezénylete mellett szólalt meg. A hangszerelési leleményekben rendkívül gazdag, jól követhető, érzéki hatásokban dúskáló zene, illetve a szerelmi extázist transzcendenciaélménynek tekintő – leginkább Messiaenra emlékeztető – filozófia robbanóképes elegyet alkotott és nem is maradt hatástalan. A versek fordítását a kivetítőn követhettük, s az már az első tételben kiderült, hogy Wood számára Rúmí csodálatos képei a szó legszorosabb értelmében váltak a zene sorvezetőjévé.
Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, október 20.
