Magyar Narancs: Jól menő producer volt a frankfurti elektronikus színtéren, amikor egy 90-es évek közepén megesett bukovinai látogatás után nekiesett a folknak. A kollégái gyakorlatilag hülyének nézték. Ezek szerint akkoriban a világzene még nem volt olyan jó biznisz, mint ma?
Shantel: Először is, ez alapvetően nem a bizniszről szól. Ha jó üzleteket szeretnék kötni, akkor autókat árulnék, nem dalokat. Másodszor, a világzenéhez nekem semmi közöm, nem hiszek benne. Nem érdekel, mi az autentikus, az ősi, a hagyományos. Semmi kedvem zenetörténészként vagy etnográfusként kutatni a dalok eredetét, régi hangzásvilágát, hogy aztán természetes alapanyagokból létrehozzam a saját kézműves biozenémet. Engem nem a régi, hanem az új és friss zene érdekel, amikor veszettül egymásba csattan a mediterrán, a közép-európai, a keleti és a karibi zene az elektróval, a minimál és az absztrakt beatekkel… Ez a lényeg, ez a nyitott és pluralisztikus gondolkodás.
MN: Mikor hagyta el a családja Bukovinát?
S: A második világháború vége felé indultak el Csernovitzból. Először Romániába mentek, és Amerikába tartottak. Kicsit elegük lett Európából. Menekültek voltak, szinte végig gyalogoltak, és még az útvonaluk is hasonló volt, mint a szíriai menekülteké. Anyám egy menekülttáborban született 1947-ben. A család szétszóródott, valaki eljutott az Egyesült Államokba, valaki Londonban telepedett le, az én szüleim pedig megálltak Németországban. De soha senki nem ment vissza Bukovinába, én voltam az első.
MN: Mit keresett és mit talált ott?
S: Nem tudom, valami homályos érzés volt csak, hogy mennem kell. Lehet, hogy a saját identitásomat kerestem, de az biztos, hogy nem találtam meg. Amit találtam, az egy ukrán város volt gyönyörű házakkal a festői tájban, ahol semmi nyoma nem volt a magyaroknak, a zsidóknak, a románoknak, vagyis annak a soknyelvű, kozmopolita világnak, amelyből a családom származik.
MN: Ha jól tudom, nemrég tért vissza egy balkáni utazásról, ahol menekülttáborokban is járt. Mit tapasztalt?
| ||
S: Nézze, én elég egyszerűen látom a menekültválságot, azt gondolom, hogy ez egy vészhelyzet. Van egy rohadt mocskos háború keleten, ami miatt ide jön a mi gazdag, fejlett Európánkba egy csomó ember. Legyen már az első dolgunk az, hogy segítünk! Leszarom, ki felelős a szíriai háborúért, én azokat az embereket látom, akik óriási, alig felszerelt táborokban nyomorognak, a földön alszanak, a gyerekek a mocsokban játszanak. Ez Európa szégyene.
MN: A Németországban és Európa több országában is egyre látványosabb idegenellenesség befolyásolja a zenéje fogadtatását? Nem fogyott el a multikulturalizmus körül a levegő?
S: Bocs, de utálom ezt a szót, és azt is, ami mögötte van. A multikulturalizmus politikai szlogen, soha nem működött és nem is fog. De megmondom én, mennyit változtatott a menekültválság a zeném fogadtatásán: semmit. A közönségemet, vagy ha tetszik, a zeném fogyasztóit nem izgatja, honnan jönnek a dallamok, hogy azok zsidó vagy arab eredetűek. Egyszerűen élvezni akarják a hangulatot, a ritmust, a táncot, a sodrást. Amit csinálok, az elég népszerű a világ sok pontján, és mindenhol azt látom, hogy magasról tesznek arra, milyen pluralisztikus filozófiám van nekem, vagy hogy milyen hagyományokat vegyítek a zenémben. Tényleg, leszarják. Vicces, nem?
MN: A politika tehát nem befolyásolja a munkáját?
S: Dehogynem, mondok is egy magyar példát. Sokat járok Magyarországra, mert lelkes rajongóim vannak, akiket imádok. Mikor néhány évvel ezelőtt ott jártam, azt vettem észre, hogy eltűntek azok az újságírók, akiket ismertem. Korábban mindig jöttek, de akkor hirtelen lecserélődtek. Utánakérdeztem, és kiderült, hogy többeket kirúgtak politikai okok miatt. Ez nem tetszik. Az meg főleg nem, ahogy Orbán a menekültválságot kezeli. Nem akarok újra vasfüggönyt, nem akarok zárt határokat, nem akarok új nacionalizmust. Ez hisztéria, nem logika.
MN: És mit fog játszani nekünk ezekben a hisztérikus időkben?
S: Nyugodtan számítsanak arra, hogy fele-fele arányban játszok majd új dalokat és jól bevált slágereket, mert hát azokat is muszáj.
MN: Nehéz az élet.
S: Nem, valójában szeretem az ezerszer játszott régi számaimat. Vagy inkább nevezzük őket klasszikusoknak!
A Shantel & Bucovina Club Orkestar május 22-én lép fel a Budapest Folk Festen, a Várkert Bazárban.
