A szimbolikus első

Szűcs Krisztián énekes, gitáros

rés a présen: Miért pont a Krézi srác lett az apropója az új koncertkörútnak?

Szűcs Krisztián: Ez a féletműturné elsősorban a dalszerzőségemről szól. A Hol van az a krézi srác? című dal megjelenésének a huszonöt éves évfordulója jó apropó és keret ahhoz, hogy megmutassuk a Heaven Street Seven-dalokat, az utóbbi öt évben írt szólódalaimat, a versmegzenésítéseimet, a NAZA vagy a Twist zenekarok repertoárjába vagy akár a Budapest Bárnak írt dalaimat. A mai napig a legtöbb zenehallgatónak a Krézi srác ugrik be elsőre rólam, meg tulajdonképpen egy szerep, vagy inkább egy állapot is, amely valamennyire én vagyok, s akivel elég könnyű azonosulni. Trójai faló, mert az elmúlt sok évben írt dalaim között van sok fontosabb, de hát mégiscsak a Krézi srác volt a szimbolikus első, és a szüzességet csak egyszer lehet elveszíteni.

rap: Fel tudod idézni, hogyan, milyen hangulatban, milyen körülmények között született ez a dal?

SZK: Épp tervezek egy könyvet írni, amelyben erre is választ adok, sok más régi sztori között. Amúgy egy régi dalötletemből indult, amit 16 éves koromban vettem fel egy Agfa kazettára otthon, hamis zongorával, kamu angol szöveggel. Erre bukkantam rá véletlenül 2000-ben, és egyből tudtam, hogy lesz belőle valami. Jegyzeteket írtam, hogy miről is szólhatna a dal, majd maga a jegyzet lett a szöveg, mivel minimális prozódiai javítgatás után működött. Tudtam, hogy ezen nem szabad tovább agyalni, mert csak rontanék rajta. Talán egy Emergency House-számban hallottam, hogy „annyira krézi”, és ez akkora baromságnak tűnt, hogy azonnal fel kellett használnom. Végül sikerült rátenni a dalt a Cukor című HS7-lemezre a gyártás előtti utolsó napon. A Shadows ihletettségű gitártéma is az utolsó pillanatban, a stúdióban jutott eszembe, úgyhogy volt ebben egy „véletlenek összjátéka” faktor, de az is érdekes, hogy a HS7 két másik legismertebb dala, a Dél-Amerika és a Nem elég is ugyanilyen utolsó pillanatos turbulenciában született.