„Franciaországban, a 20. század elején a Nobel-díjas Romain Rolland az összefogás humanista ódájaként ünnepelte. 1938-ban már a náci Reichsmusiktage fesztivál csúcspontjaként csendült fel, később pedig Hitler születésnapján. Kínában, amikor a kulturális forradalom száműzte az európai klasszikusokat, a Kilencedik szimfóniában mégis a haladó osztályharc himnuszát hallották. Az 1950-es és ’60-as években, amikor Nyugat- és Kelet-Németország olimpiai csapatai kénytelenek voltak egy zászló alatt versenyezni, az érmeket a nemzeti himnusz helyett az Örömóda dallamaira adták át. Ez a mű szolgált Ian Smith rhodéziai fehér felsőbbrendűséget hirdető rezsimjének himnuszaként. Szinte látjuk magunk előtt a groteszk képet a hangversenyről, ahol egymás esküdt ellenségei – Hitler és Sztálin, Szaddám Huszein és George W. Bush – egy röpke pillanatra megfeledkeznek gyűlöletükről, és találkoznak egy varázslatos, eksztatikus, testvéri pillanatban.”
Slavoj Žižek 2007-ben, a The New York Timesban megjelent esszéjében adott hangot gyanakvásának, amit az Örömóda iránt érez. Szerinte üres konténer, amelyet bármely ideológiával meg lehet tölteni. De ez csak a mából tűnik így: a maga korában Beethovent radikálisnak tartották liberális nézetei, szabadságszeretete és a feljebbvalók tiszteletének hiánya miatt, s a cenzorok csak azért nem csaptak le rá, mert megbízhatatlan, szélsőségesen különcnek számított. Heves elképzelése a testvériségről nem üres szavakból állt.
A MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenyén Takács-Nagy Gábor, a Beethoven-szimfóniák egyéni interpretátora vezényli a grandiózus Kilencediket. A karmester két éve a Verbier Festival kamarazenekarával készített fantasztikus lemezt, így ebben az előadásban is nagyon bízunk. A mű szólistái Rácz Rita, Schöck Atala, Brickner Szabolcs és Kovács István lesznek (Müpa, március 28., fél nyolc).
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
