Az árral szemben. Jó név, "fehérek attitűddel". Két éve agitál ez a hip-hop trió: Bootsie, BenSki és Pepita, tavaly ők nyertek a Fila Rap Jamen. A Warnertől még melegében ajánlatot kaptak, de nem fogadták el, a többi kiadó viszont elhajtotta őket. Kopp. Mit tehettek, végül kikötöttek itt, a "keresztúton", Demo vol. II. - jelzi az állomásozást kazettájuk. Koncerten bátrabbak, lendületesebbek, mondják a kollégák, ami azt jelenti: mindez nem jön át ezen az anyagon. A szövegek, a szövegelések még csak rendben, de soványkák a zenei alapok, csupán a Holnap... nem történik semmi alatt éreztem úgy, hogy zenét hallgatok.
A HellHole soproni hardcore, minden évben megnyeri a helyi tehetségkutatót, kitesz magáért a VOLT Fesztiválon, aztán annyi. Így megy ez már az ötödik esztendeje: tényleg rászolgált valami kitörésfélére, távolabbra mutató megmutatkozásra. Azt a koszt, azt a zajt és azt a feszességet, ahová a műfaj ´97-re jutott, koncerten apelláta nélkül vezeti elő, ehhez képest a Fishspitter ugyan tartózkodik a fenyegetőzéstől, de azért benne van a robbanásveszély.
Szintén zúzás: Korog. Mindössze öt szám a Corpus Kriszti, semmi piskótázás. Megbízható bérgyilkosok névjegye: fegyelmezettek, könyörtelenek, halál pontosak. Ha instrumentális zenekar volna, vagy legalábbis háttérbe kerülne - és akkor a szövegekről nagyvonalúan megfeledkeztem - az ének, talán munkát is ajánlanék.
Az év elején, amikor a Vidámpark átmeneti üzemzavart jelzett, az énekes Õz Zsolt a Kis Vidámparkban folytatta. (Ez is elég szomorú hely.) Tavaszra összeállt egy új anyag (ezúttal Bertók Tibor és Farkas Zoltán a "megsegítő személyzet"), az lett a címe, hogy Bambi. Bizonyára az Õz miatt, aztán ott van a borítón ez a kedves állat, le fogják lőni, továbbá így hívnak egy lányt a presszóban, "valahonnan a határon túlról hozták, először csak konzumálni, aztán már hátra is kellett mennie, a szeparéba" - olvasható. Mondom, finom hely. Ilyenek a számok is, a jobbak - presszóba valók. Keserűek, melankolikusak, befészkelődnek a szívbe, akár a sanzonok. Különösen az Õsz és a Világ, zene, ezek igazán gyönyörű dalok; talán csak azon gondolkodnék el, nem idegen-e a természetüktől ennyi elektronika. Persze a Kis Vidámpark is Vidámpark (ez egy érett Õz), reklamációnak helye nincs: a London, rosszkedvünk nyarán vélhetően máris az első helyre ugrott a törzsvendégek toplistáján.
Rokon világ a Karabély Hotel Békéje, régi vágású - tessék, megint a sanzon - slágerek. Õszi punk, Csinálj időt, Nem vagy már gavallér, Lepramisszió - az effélékre gondolok. Meg vannak írva, nem csak úgy vannak, ezek igazi számok. A szövegek is. Hét éve működik a zenekar (ez a harmadik kazettája), Maurics András és Gyáni Levente őstagok mellett újabban a vidámparkos Szalai Péter, a kis vidámparkos Bertók Tibor és a quimbys Medve Ákos: mondhatni megbízható, konzekvens kör.
Amerre elindult, ugyanarra halad a Wei Wu Wei, tíz éve már. (Az előző lemeze ´93-ban jött ki, akkor is a popzene és a dzsessz találkozott a boncasztalon.) És úgy érzem, a Későre jár - ebben a Crossroads-sorozatban ez az egyetlen CD, ez viszont interaktív, ha már - pontosan annyit tud, amennyit a zenekar: technikailag az összes szám és az összes zenész kifogástalan, mégsem kerül a végére pont; popzenének nem eléggé szórakoztató, dzsessznek nem eléggé mély. Vonzó az irány, megemelkednek a fúvós/gitáros szólók, csak a repülés hiányzik még.
F. D. J.
