A nép ópiuma: Nyakkendõ nélkül (Napló. Mérlegen a valóság)

  • Pálos György
  • 2004. október 28.

Zene

A TV 2 csatornán immáron hosszabb ideje jelentkezõ Napló a jelenkori Magyarország egyik legsikeresebb televíziós vállalkozása. A rendszeresen sugárzott mûsorok között a nézettségi mutatók alapján talán a legsikeresebb. Manapság, amikor televíziós társaság televíziós társaságnak a farkasa, s egymást múlják felül utánzásban a piacvezetõk, amikor mindenki egy és ugyanazon sávban kíván milliomosokat gyártani, mindenkit mindenkivel szembesíteni, szóval ebben a korban nem is értjük, miért nem próbálja meg senki klónozni a Naplót. Mûsorvezetõ, mint a pelyva, a téma az utcán hever, adásidõ is akadna. Hát akkor?

A TV 2 csatornán immáron hosszabb ideje jelentkező Napló a jelenkori Magyarország egyik legsikeresebb televíziós vállalkozása. A rendszeresen sugárzott műsorok között a nézettségi mutatók alapján talán a legsikeresebb. Manapság, amikor televíziós társaság televíziós társaságnak a farkasa, s egymást múlják felül utánzásban a piacvezetők, amikor mindenki egy és ugyanazon sávban kíván milliomosokat gyártani, mindenkit mindenkivel szembesíteni, szóval ebben a korban nem is értjük, miért nem próbálja meg senki klónozni a Naplót. Műsorvezető, mint a pelyva, a téma az utcán hever, adásidő is akadna. Hát akkor?

A Napló jó cím. Szerény és személyes. Naplója mindenkinek lehet, titkos vagy határidő. A napló nem hivatalos okirat, hirdetmény, inkább valaki(k)nek a feljegyzéseit, beírásait tartalmazza. Ennek némileg ellentmond az alcím: Mérlegen a valóság, mely az abszolútumok és a komolyság világába tolja át a hangsúlyt, ráadásul mérlegelve, azaz kiegyensúlyozva. Erre szokták azt mondani, hogy komplex üzenet.

A Napló elsősorban közéleti kérdésekkel foglalkozik, a politika csak annyiban kap szerepet, amennyiben megkerülhetetlen. Legutóbb például Zuschlag képviselő úr gyengécske betétszámával kapcsolatban lehetett mérlegelni a műsor alatt. Esemesileg. Ugyanis az adás élő, s a nézők élnek is az interaktivitás lehetőségével. Hogy miért jó bárkinek emelt díjas sms-t küldeni véleménynyilvánítás gyanánt, maradjon előttünk titok, az azonban nem meglepő, hogy a nézők óriási többsége, 85 százaléka elmarasztalta Z. urat, hiszen a Z. úrral kapcsolatban készült rövid összeállítás és a szerkesztői kommentár is ezt tette.

A műsor amúgy négy nagyobb blokkból állt, ebből kettő semleges, kettő pedig hazai pályához kötődött. Először a diszkóbalesetek és az ittas vezetés következményeiről kaptunk gyorsjelentést, egy személyes tragédián keresztül, majd következett az éppen újrainduló TV 2-s Megasztár egyes versenyzőiről készült összeállítás. Rég bevált gyakorlat a kereskedelmi médiumokban, hogy a műsorsugárzó összes programja a tetszés elnyerésén túl arra is hivatott, hogy előkészítse a terepet a többi műsorszámnak, azaz azok promójaként is funkcionáljon. Ebből az következik, hogy a műsorok

nem rivalizálnak

egymással, sokkal inkább vállvetve küzdenek a nézőkért. Így aztán valószínűleg mind a másnapi Mokka stábtagjai, mind a Havas Henrik- rajongók megkapták, ami nekik dukál, miután a 3. blokk a TV 2 újdonsült műsorvezetője kapcsán készült. Végül, de nem utoljára a híres szalkszentmártoni éttermi zenész, név szerint Béla került terítékre. Azzal a dögösen különleges tekintetével.

Az összeállításból is látszik, a banálisnak tűnő, imitt-amott kvázi- műsorelőzetesnek is beillő, erősen bulvár jellegű bejátszások nem tartoznak a földet a sarkából kifordító matériák közé, és mégis ott marasztalják hétről hétre azt a tengersok tévézőt. Elsősorban talán azért, mert a kb. 10-12 perces riportokban fellelhetők bizony, ne féljünk a megfogalmazástól, szakmai kvalitások. Egyrészt televíziós újságírásra emlékeztető pillanatoknak lehettünk szem- és fültanúi. Jók az operatőrök, a vágók és a riporter-újságírók. Az anyagok meg vannak szerkesztve, a narrációk jól vannak felépítve, és elkerülik azokat a primer közhelyeket és agyonlihegett hatásvadászatot, amelyektől az ember rögvest hányingert kap. Még a promógyanús bejátszások készítői sem dobták el az agyukat, s nem fakadtak azonnal sírva, amikor találkoztak egy-két TV 2-s "arccal". H. H. ledöbrögizése amúgy találó és szellemes, a saját erdejében terepjáró-bajnokságot szervező s azt rögvest megnyerő sokoldalú személyiséget ezután még azok sem zárták azonnal a szívükbe, akik minden sztárt szeretnek azonnal a szívükbe zárni. A megasztáros kiesett játékosok bemutatása szintén ziccertéma, de mivel a stáb felkeresett néhányat közülük eredeti környezetükben, lehetőségünk nyílt arra, hogy kicsit beljebb kerüljünk a történetbe. Különösen sikerült a "kőműves" Robit bemutató rész, például azáltal, hogy végig távolságtartóan kezelte az egyszemélyes rockzenekar front- és háttéremberét, és nem csinált belőle majmot, pedig a konyhai Love Reaction Show sokaknak megindította volna a fantáziáját. Az irónia és a távolságtartás amúgy végigkísérte az adást, muzsikás Béla pedig végképp csehes irányt szabott az eseményeknek. Sváby András egy közepesen fantáziátlan stúdióban fogadja a nézőket, a dizájnt valószínűleg a Nagyon modern tévéstúdiók című nemzetközi kiadványból rendelhették meg. S. A. műsorgazda és műsorvezető oldott hangnemben, zakóban, de nyakkendő nélkül, a színészi kelléktár szinte teljes nélkülözésével konferálta föl és le a bejátszásokat,

mondatai egyszerűek

és pontosak voltak. Se sztárkultusz, se álművészkedés. Minden olyan volt, amilyennek lennie kellett. Pontosnak és profinak. Műfajilag.

Mivel nem a komoly tényfeltárás a tét, nem a húsba vágó, ezért nyugtalanító társadalmi és politikai kérdések háttérmagazinja a Napló, nem is kérhetjük számon rajta mindazt, ami nincs benne. Ettől függetlenül persze elképzelhető lenne egy magára valamit is adó csatorna esetén egy olyan presztízsműsor megrendelése, amelyet a Naplóhoz hasonlóan profi és tehetséges újságírók közreműködésével készítenének jó színvonalon, az említetteknél ha lehet, még fontosabb szüzsékkel. Témában nyilván ott sem lenne hiány, hiszen az élet, életünk nem csak és kizárólag Bélákból, Megasztárokból és H. H.-ból áll.

Pálos György

Napló, TV 2, 2004. október 17.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.