Zene

Rien, azaz semmi – a nyitányt követően ezzel a szóval indul Gounod Faustja, s benne a címszereplő szólama: egyszerre teremtve találó felütést az életét és munkálkodását eredménytelennek ítélő Faust számára, s bocsátva a mindenkori közönség elé az operatörténet egyik nagy freudi elszólását. Merthogy a slágerszámok sorával ékes, megvesztegetően hatásos és másfél száz éve pazarul népszerű opera maga a frivol túlvállalás: a fausti téma legkevésbé fausti szellemű feldolgozása. Meglehet, épp ezért a legsikeresebb is egyúttal.

A Magyar Értelmező Szótár szerint a brácsás az, „aki tud, vagy szokott brácsázni”. A 91 éves Konrád Györgyre ez a meghatározás csak a címben jelzett parafrázisban igaz – több mint nyolcvan éve, máig brácsázik, és alig van jelentős magyar zenei formáció, amiben ne játszott volna. Harminc éven át volt a Tátrai-vonósnégyes tagja. A humoráról is híres.

Olcsó technó, bendzsó és más furcsaságok négy rendhagyó black metal lemezen.

Márai Operaszöveg című 1935-ös tárcája szellemesen írja le, hogyan értelmezheti a látottakat egy tapasztalatlan és józan eszét megőrzött néző, ha ellátogat az egyik operaházba.

Cári alattvalóként született, és Finnország nemzeti zeneszerzője vált belőle, bár számos művének svéd címet adott, s önmagának francia keresztnévformát választott. Sibelius, a komponista, akinek kevés rajongója van hazánkban.

Nincs az a zenész, karmester, pedagógus, aki másképp gondolná: a magyar klasszikus zenélés világszínvonalának egyik záloga a magas szintű alap- és középfokú zenei képzés. Hogyan működik a rendszer? Miért tanuljon a gyerek zenélni akkor is, ha nem ez lesz a kenyere, és hogyan csinálja, ha komolyan gondolja?