A norvég hegedűművésznő még csak huszonkilenc éves, de már jó párszor találkozhattunk vele. Játszotta a Müpában Sibelius Hegedűversenyét a Philharmonia Zenekarral, többször is meghívást kapott a Kaposfest kamarazenei eseményeire, nemrég pedig a Zeneakadémián lépett fel az Amsterdam Sinfonietta kíséretével, Mozart A-dúr hegedűversenyének (K. 219) szólistájaként. Pár nappal e fellépés előtt jelent meg Mozart-lemeze, amelyen szintén hegedűversenyeket ad elő, köztük az említett A-dúrt is – mellette a B-dúr koncert (K. 207) és az Esz-dúr sinfonia concertante (K. 364) fért még a korongra. Utóbbiban a brácsaszólót Maxim Rysanov játssza, az Arcangelo kamarazenekart az a Jonathan Cohen vezényli, akit szintén üdvözölhetett már a Kaposfest közönsége. A törékeny alkatú, nádszálkarcsú Frangban annyi energia feszül, hogy azt ránézésre az ember el se hinné. Virtuóz hegedűs, pompás technikával, sokszínű hanggal – ezt már bemutatkozásakor, a Sibelius-hegedűversenyt hallgatva is megállapíthattuk. A Mozart-versenyművekben sem adja föl a virtuóz közelítésmóddal együtt járó reprezentatív zenélésmódot, amely tele van dinamizmussal és impulzivitással. Sodró tempók a saroktételekben, pergő tizenhatodok, olykor a hirtelen felcsapó indulat erős hangsúlyai. De – és ez a legfontosabb – ettől még nem veszi át
a hangszeres bravúr a főszerepet. Vilde Frang nem technikai fenomén, hanem érzékeny muzsikus, aki a Mozart-versenyművekben a kamarazenei magatartás követelményeit sem felejti el: élénk, intellektuális és játékos párbeszéd a zenekarral, az apró részletek felé forduló figyelem. Az ukrán Maxim Rysanov (1978) méltó partner, ketten együtt mély és tartalmas előadásban varázsolják elénk a sinfonia concertante csodáját. Jonathan Cohen jóvoltából az Arcangelo alkalmazkodón, pontosan és üdén kísér.
Warner Classics
