Éljünk, Leszbia, és szeressük egymást! - kiálthatott volna föl Sappho, a leszbikus, ha nem a mindkét nem vonzalmában élő Catullus kiáltott volna föl így néhány évszázaddal később. Mindenesetre efféle lelkesedés jellemezte az Eklektika kávézó farsangi bálját, ahol jelmezbe öltözve vagy anélkül gyűlt össze mulatni a város fiatal leszbikus elitjének egy része nőmozgalmárokkal vegyesen. Az este színes volt és vidám, akár a környék, ahol a hely található, szemben a Vitkovics utca sarkán egy újdonsült férfimegőrző melegbárral. Épül, szépül belvárosunk.

Magyarországon most senkinek sem könnyű, aki nem polgár, legkevésbé cserélnék a tiszai hallal, de leszbikus roma tanárnőnek sem volnék jókedvű egy vidéki általános iskolában - magyarázom a célirányosan idetévedt ír leszbikus párnak, akik az itteni melegek helyzete felől érdeklődnek, miközben cukros, forró vízzel hígított whiskyt isznak, akár a nyálasabb férfiak.

Különösen azért nem, mert magányos volnék, és az ilyen elszigetelteknek nem kedvez sem a lakásügyi, sem az egyéb szociális szerencse.

Hát gyerekeket kell szülni és felnevelni őket a barátnőkkel -mondják ők. Ja, kíváncsi vagyok, hány donort utalnának ki itt egy ilyen párnak.

Akár egy Almodóvar-film, olyan a hangulat, igen karakteresen nőies, nevetünk is nagyokat, mert a felszolgáló tálcával zavarja ki a betévedő férfiakat, és néhány nőimitátor nő annyira aranyos és esendő, amint épp jelmez által találja (tálalja?) fel önmagát. Nem is gondolná a háziasszony, hogy mennyire könnyű akár részvevő jellegű megfigyelésből is feloldódni ebben a környezetben, ahol a fennálló társadalmi rend kategóriáinak hiátusait kitölteni igyekvő lét izgalmas játéka zajlik. Ráadásul a karneváli közegben valahogy duplán kerülnek nagyító alá ezek a határokat szabó és ugyanakkor lerombolni igyekvő próbálkozások, amelyek a leszbikus létforma kereteit tapogatják. Időnként a férfias "jelmezek" és gesztusok kerülnek előtérbe, máskor a nőies viselkedésmódok dominálnak, de van, hogy igen sikkes és izgalmas androgün rejtélyek bontakoznak ki a szem előtt, melyek manapság a világ kulturális trendjei szerint is elfogadhatóbbnak és követhetőbbnek tűnnek, mint a kertésznadrágban, szandálban, maszkulin módra tomboló "kemény vonalak". A fiatalok nagy része már túl van a mozgalmi írókon, és egyáltalán nem utasítja el a férfivilágot, inkább csak a politika nem érdekli őket egy hangyányit sem. Szeretne úgy élni, hogy békén hagyják. Ezért álarcot ölt, jelmezt húz, állandóan változik, és olyan szorgalmasan rendezi az életét, akár egy színházi előadást. Feltűnik Karády Katalin hosszú szipkával, nagy, vörös parókában, és eltátogja a Hamvadó cigarettavég című dalt, majd egy órával később már pár centis hajjal újra az a csendes, halk szavú értelmiségi lány. Marlene Dietrich jelentős rajongótábornak örvend, reménykedve veszik körbe a többi lányok, pedig van, amelyik nem is tudja, ki rejtőzik igazából a szőke műhaj alatt. Egy kopasz lány egy személyben adja elő az öregembert és a gyereklányt Örkény egyik egypercese kapcsán. A tevékeny apáca és a lusta kasszírnő lehetne akár a budapesti Alice B. Toklas és Gertrude Stein. Még egy igazi George Sand is feltűnik pipával, és azon sem lehetne csodálkozni, ha Cindy Crawford szupermodell jelenne meg, amint - ahogy a Vanity Fair címlapján - a híres leszbikus countryénekesnőt borotválja.

Ilyentájt semmi sem kizárt itt, kivéve a férfiakat.

- sisso -