magyarnarancs.hu: Minden idők legnagyobb szabású Tudósok-koncertjét ígéritek szombaton, a Trafóban. Mitől lesz az?
drMáriás: Tény, hogy tavaly és tavalyelőtt is készítettünk egy-egy új lemezt. Ez felrázta a társaságot, vérszemet kapva szép lassan előrángattuk, leporoltuk a kilencvenes évek hajnalán megjelent anyagainkat is. Aztán felmerült egy olyan koncert lehetősége, ahol többé-kevésbé sikerülne egy kalap alá vonni a Tudósok teljes eddigi tevékenységét. Egész régi és nagyon új számok, vendégfúvósokkal és taiko dobosokkal kiegészült kvartett is lesz: a zenés közösségépítés Kodály szellemében találkozik majd japán ritmikával John Cage konceptualizmusának templomában, ahova becsempésszük a punk közvetlenségét, miközben kafkai színházban mutatjuk be saját magunkat a kedves közönségnek – szerény belépőjegy fejében.
magyarnarancs.hu: A Tudósok undergroundjának jelentése a rendszerváltás óta nem tisztázott.
drMáriás: Az underground ma leginkább azoknak a zenekaroknak a gyűjtőfogalma, amelyeket nem játszanak rádiók, amelyek kis klubokban, kis közönségnek, baráti társaságoknak lépnek fel, olyan formációk, melyek nem igyekeznek lépést tartani azzal a giccsel, amely egyébként minden magyar médiumból ömlik. Számomra az underground fogalma valahol a nyolcvanas években, Belgrádban, Jugoszláviában alakult ki, ahol megfordult a Laibach, a Rollins Band vagy épp Nick Cave, együttesen kölcsönözve arcot ennek a szubkultúrának. De az „underground” Magyarországon már a kilencvenes években is nagyon mást jelentett: sokáig meg voltam döbbenve, hogy itt mennyivel lágyabb volt az a bizonyos keménykedés, az odamondás. Talán ezért is, a Tudósok – mint együttes – nagyon nehezen vegyült a magyar közeg többi szereplőjével. Egy stílus mellé sem voltunk hajlandók, de legalábbis képesek odaállni, így minket sem lehetett kizárni sehonnan, s nem lehetett bezárni sehova se. Megfoghatatlanok voltunk.
| ||
magyarnarancs.hu: Az underground ignorálja a környezeti ingereket, a Tudósok viszont mindig is reflektált, legutóbb az Éljen a Petőfi rádió! lemezzel. Hogyan érdemes ma tükröt állítani?
drMáriás: Egy olyan egyedi kulturális vákuumban élünk, amelyben az átlagos fogyasztónak jóformán esélye sincs kikecmeregni a középszerű és semmitmondó kulturális termékek halmából. Ebben a helyzetben az underground művész legradikálisabb kísérlete, hogy megpróbáljon választ adni a környezetében zajló eseményekre. Én már jó néhány éve úgy gondolom, fontos reagálni azokra a kijelentésekre, állításokra, ténymegállapításokra, melyekkel mások magunk helyett szeretnének minket meghatározni. Az Éljen a Petőfi Rádió! épp ezzel a céllal jött létre: különböző piacvezető műfajoknak álcázza magát, miközben valójában egy frappáns, popzenei karikatúra. A feladat a szándékos félreértelmezés.
magyarnarancs.hu: Lehet-e üzenni bármit is a dadaizmussal?
drMáriás: Attól függ, milyen maga a diskurzus. Ha az embert eleve egy dadaista szituációba helyezik, a környezete nyelvén kell megszólalnia. És ami most körülvesz – ha nem is kimondottan dadaista – abszurd, groteszk, a félreértések nyelve. Meg vagyok győződve afelől, hogy az emberek legalapvetőbb tulajdonosága a félreértés, sehogyan sem képesek hinni a szemüknek, a fülüknek vagy csak szimplán a józan eszüknek. A dadaizmus különböző olvasatok lehetőségét nyújtva gondolkodásra kényszerít, kételyek közé állít, hogy ugyanazt a képet szépnek vagy ocsmánynak, ugyanazt az ideát komolynak vagy cinikusnak gondoljam. Ez pedig különösen izgalmas egy olyan országban, ahol a kettős látás tradíció, a hétköznapi folklór alapköve, a napi politikától kezdve az utca emberének legapróbb rezzenéséig.
magyarnarancs.hu: Egymás és saját magunk félreértelmezése tudatos döntés, vagy egyszerűen ilyen a természetünk?
drMáriás: Kreténnek lenni sosem volt személyes, szabad választás. Ezeknek a magatartásformáknak messzire nyúló, sötét múltja van, amely furcsa beidegződéseknek ágyazott meg. Magyarországon máig nem sikerült a különféle társadalmi rétegek sem keleti, sem nyugati típusú, koherens egészbe, nemzetbe való integrálása, így most itt él egymás mellett a kispolgár, a paraszt, a technokrata, akik röptükben néha össze-összeütköznek.
magyarnarancs.hu: Keserédes alkotói megközelítés, miszerint Magyarország rég volt ennyire ingergazdag környezet, mint ma.
drMáriás: Mi lehet szebb feladat annál, mint szarból templomot építeni? – tehetnénk fel a kérdést, ahogy azt is, hogy érdemes-e épp itt belehalni ebbe az egészbe. Egy mai fiatalt már nem nehéz annyira megijeszteni, hogy elköltözzön, csak az marad – és vállalja a vele járó hajhullást –, aki irgalmatlanul optimista, utópista, esetleg szimplán naiv vagy dacosan mérges. Nekem meggyőződésem, hogy ez egy izgalmas és igenis élhető világ, de teljesen megértem, ha valaki nem tud belehelyezkedni a szürreális cirkuszba, feladja és elmegy.
magyarnarancs.hu: Miféle küldetéstudat szükséges a maradáshoz?
drMáriás: Nem vagyok élő szobor. Sokáig úgy gondoltam, bezárom az ablakot: a politika elég sok bajt okozott az életemben, egy őrült, nacionalista háború elől kellett elmenekülnöm, idővel azonban rájöttem, kénytelen vagyok reagálni – már csak a saját mentális egészségem megőrzése érdekében is –, meg kell mutatnom, ha valamit máshogyan látok, ha valamiről másképpen vélekedek. Ne csak néhány manipuláló politikus hajmeresztő hülyeségét halljuk, hanem amit a nyakunkba kapunk, adjuk is vissza.
| ||
magyarnarancs.hu: Milyen kultúrája van a felháborodásnak Magyarországon?
drMáriás: Nem tudom, van-e egyáltalán. Rengeteg az elfojtott indulat, hihetetlenül nagy feszültségek rejlenek egyénekben, csoportokban, társadalmi osztályokban, amelyeket senki nem tud levezetni. A kispolgári giccskultúrába – legyen szó hétköznapi szórakozásról, műtárgygyűjtésről vagy nyaralásról – való temetkezés sem több, mint pótcselekvés. Valójában belehátrálunk a látszólagosságba, a könnyűségbe, az együgyűségbe, óvatosan elkerülve, hogy nekünk valaha is kritizálnunk kelljen vagy ne adj' isten, minket kritizáljanak.
