Interjú

„Amit magánemberként nem mondanék ki”

Berta Csongor rapper, színész

Zene

Szabadkán nőtt fel, elvégezte az Újvidéki Művészeti Akadémia színész szakát, de ma Magyarországon Bongor művésznéven rapperként építi karrierjét. Hattagú zenekarral lép fel, és az a célja, hogy az egyik legjobb hazai rapper legyen.

Magyar Narancs: Milyen lehetőségei vannak a Vajdaságban egy magyar színésznek?

Berta Csongor: Újvidéken és Zentán egy-egy, Szabadkán pedig három társulat működik, de ezeken kívül létezik egy Tanyaszínház nevű vándortársulat is. Ott a tagok többségét az újvidéki akadémia aktuális tanulói teszik ki, de páran a végzettek közül is elmennek egy-egy szerepre. Egy turné 25−30 előadásból áll szerte a Vajdaságban, teljesen más közegben, mint a kőszínházak falai közt. Kicsit olyan érzése van az embernek, mintha valami vásári komédiában lenne, de a szó pozitív értelmében. Sokkal őszintébbek a nézői reakciók, azonnal kifejezik a tetszésüket vagy nemtetszésüket. Én színészként és rendezőként is részt vehettem benne, nagyon sokat adott. Egyébként a mai napig rengetegen akarnak színészek lenni a Vajdaságban annak ellenére, hogy a magyar lakosság száma az elvándorlás miatt egyre csökken, és gyakorlatilag egész sorok ürülnek ki a nézőtéren. De a fiatalságban állandó tűz van a szakma iránt, pedig a felvételin is elmondják, hogy helyben maradva aligha lesz közönségük, sőt talán még munkájuk sem.

MN: Az újvidéki akadémián van szerb nyelvű színészképzés is. Az meg sem fordult a fejedben, hogy szerb nyelvű színházba menj?

BCS: Sajnos vajdasági magyarként a szerbnyelv-tudást abszolút mértékben determinálja, hogy melyik városba születsz és gyerekként hány szerb haverod volt, mivel az iskolában tízévesen tanult ószláv szövegelemzéssel nem sokra mész a későbbiekben. Szabadkaiként eggyel szerencsésebb helyzetben voltam, mint például a zentaiak, de az én nyelvtudásom is alig többre elég annál, hogy helyesen tudjak kávét meg kenyeret kérni a boltban. Ezért számomra nem lehetett opció a szerb színház. Vannak persze vajdasági magyar színészek, akik észrevétlenül elvegyülnek egy szerb nyelvű darabban, és arra is van példa, hogy direkt olyan szerepre hívnak, ahol nem anyanyelvi beszélőt kell játszani. Az egyik volt osztálytársamat pont megtalálta egy ilyen szerep. Alig beszél szerbül, mégis végignyomott egy két évados szerb sorozatot.

MN: Hogyan lett belőled rapper?

BCS: Az első CD-m egy Eminem-lemez volt, s az nagy hatást gyakorolt rám. Már ekkor, tiné­dzserkoromban is próbálkoztam rappeléssel, de visszatekintve elsősorban az volt a célom vele, hogy könnyebben tudjak csajozni. Inkább kevesebb, mint több siker­élményt szereztem, háttérbe is szorult a dolog egy idő után. Újabb lökést a színiakadémia alatt kaptam, ahol a tanáraink direkt sarkalltak arra, hogy tanuljunk meg valamilyen hangszeren játszani. A vizsgákon pedig olyan feladatok is előfordultak, amikor dalt kellett szerezni vagy szöveget írni. Ez kondiban tartott a tanulmányaim idején, az akadémiáról kikerülve pedig újra fellángolt bennem az az érzés, hogy zenélni szeretnék. Három éve kezdtem el komolyabban foglalkozni ezzel is a színészet mellett.

MN: Biztosan énekelni is tanultál az akadémián. Csak rapperként tudod elképzelni magad, énekesként nem?

BCS: Az akadémiás énekórákból sokat tudok kamatoztatni a rapben, de soha nem voltak olyan illúzióim, hogy énekes legyek. Nagy plusznak tartom, hogy van hallásom, így nem vérzek el a refrénjeimben. A képességeimhez mérten próbálok kitalálni egyszerű és hangzatos hookokat, amelyek aztán döntő szerepet játszanak a dalban, de énekesként technikailag behozhatatlan hátrányból indulnék.

MN: Mennyire fogod fel performanszként a koncertjeidet?

BCS: A dalaim valahogy igénylik is ezt a szemléletet. Már az első alkalomra is ennek szellemében készültem, a Mosogatófiú című számot például úgy adtam elő, hogy vittem hozzá egy tányért és kesztyűt. Rettentően izgultam, átjön-e a szándék, de szerencsére vette a lapot a közönség. Egy ideje hattagú zenekarral is fel szoktam lépni, az együttesből ketten szintén színészek. El is kezdtünk játszani azzal, hogy a számokat kis dialógusokkal kötjük össze, aminek szintén nagyon pozitív volt a fogadtatása.

MN: Gyakran bújsz különféle figurák bőré­be a dalaidban. Mi ihlette ezeket?

BCS: Lehetnek filmhősök (akár több is összegyúrva), vagy egy olyan kitalált karakter, amelyet nem volt alkalmam eljátszani színházban. De ebben benne van az is, hogy amit magánemberként nem mondanék ki, sőt nem is feltétlenül értek vele egyet, azt ezek a figurák kimondhatják, és ez eléggé felszabadító. További érv, hogy ha ilyen módon elengedem a fantáziámat, sokkal változatosabb témákat tudok megragadni.

MN: Az egyik legjobb számod egy duett Jordán Adéllal, a Mehetnék. Lesz folytatása?

BCS: Vele egyelőre nem, de egy hasonló hangulatú férfi-nő párbeszédes dal várható a közeljövőben. A készülő albumon lesz rajta, egy szabadkai színésznő, Pámer Csilla énekli majd, aki szintén tagja az említett élő fel­állásnak.

MN: Hogy alakult ki ez a formáció?

BCS: Miközben elkezdtem magam köré építeni az embereket, egy harsonás srác direkt azzal keresett meg, nem gondolkodom-e egy élő zenés formációban, mert szívesen csatlakozna. Rajta kívül van egy basszusgitárosunk, aki kavalon és melodikán is játszik, egy gitárosunk, egy dj, a már említett vokalista lány és én. Amikor összeállt a tagság, bizonyos zenei sávokat kivettünk, hogy élő hangszerek váltsák fel őket, és az összhatás szempontjából ez sokkal nagyobb élményt ad. Egyedül dobos nincs, bár egy-két számban elférne, de szerintem ezzel elvesznének olyan elektronikus hangzások, amelyeket nagyon szeretek. Ráadásul bizonyos dobmintákat nagyon sokáig keresgéltem a felvételekhez, és ezeket nehéz is lenne reprodukálni.

MN: Mi kell szerinted rapperként Magyarországon az áttöréshez?

BCS: Nem akarok általánosítani, de elég megnézni, mennyire unásig hasonló témaköröket ismételgetnek sokan: „mélyről jöttem, nem hittetek nekem, de én megcsináltam” és így tovább. Úgy gondolom, ha már ezeken túl tud lépni valaki, sokkal nagyobb esélye van, hogy kiemelkedjen. Persze megértem, hogy bizonyos embereknek tényleg ennyi a mondanivalójuk, de hiszek benne, hogy igenis mindenkinek lehet olyan saját élményanyaga, amely túlmutat a fenti frázisokon. Ha valaki el tud rugaszkodni ezektől, nagyon jó esélyei vannak a befutásra. Persze rengeteg gyakorlás kell hozzá.

MN: Magadban látod a potenciált?

BCS: Abszolút, ahogy a fejlődést is. Kicsit keserű szájízzel nézek vissza még a két-három évvel ezelőtti zenéimre is, mai fejjel sokkal jobbra lennék képes. Azt is érzem, hogy elég bátor vagyok ahhoz, hogy magam mondjak ki olyan gondolatokat, amelyeket korábban karakterek szájába adtam. Sosem lehet tudni előre, melyik dal vagy klip hozhatja el a fordulópontot, de látom a jövőmet a zenélésben. Nem csillogásra és Instagram-követők tömegére vágyom, de szeretném azt elérni, hogy én legyek az egyik legjobb rapper Magyarországon.

MN: Beleírtad az egyik dalszövegedbe, hogy kétszer is megkerested Saiidot (Süveg Márk az Akkezdet Phiaiból – L. D.), de nem reagált az üzenetekre. Tüskét hagyott ez benned?

BCS Igazából magamat akartam oltani azzal, hogy mi mindent megtettem érte, hogy végre figyeljenek rám. Egyébként azért írtam rá, mert korábban zsűrizett egy slam poetry versenyen, tehát nem teljesen ismeretlenül zaklattam. De a sztori azóta érdekesen alakult: volt egy koncertünk Szegeden, ahol éppen konferáltam fel az említett dalt, elmesélve azt is, hogy mennyi emberre ráírtam, akik közül senki nem méltatott válaszra – például Saiid sem. Ő pedig teljesen véletlenül ott volt a helyszínen, és pont akkor sétált el a színpad mellett. A buli után egy közös ismerősünk hívására odajött, hogy mégis mi volt ez, amiről beszéltem, mert nem tudta kivenni a kontextusból. Elmondtam neki, mi történt, mire teljesen meglepődött, mert ő olyat nem szokott csinálni, hogy nem reagál. Aztán másnap írt egy üzenetet, hogy ne haragudjak, tényleg igazam volt. Azóta tartjuk a kapcsolatot, sőt egy felkérést is kaptam tőle: készülőben van egy mixtape, amelyen Akkezdet Phiai-alapokra szövegelnek hazai rapperek, ezen én is rajta leszek. Szóval ez a történet happy enddel zárult.

Neked ajánljuk

Mariupol elesett

  • narancs.hu

Az oroszok közlése szerint az Azovsztal acélmű védői megadták magukat. Közben Harkivban egy  kultúrházat ért bombatalálat.