Figyelemre méltó rendezői és karmesteri debütálást örökít meg ez a kiadvány, a Neuinszenierungot jegyző Tobias Kratzerét és a – helyben és a felvételen egyaránt – láthatatlan zenekart vezénylő Valerij Gergijevét, méghozzá mindjárt egy olyan előadással, amely lelkesedést és utálkozást, zajos méltatást és csöndes fogcsikorgatást egyként okkal kiválthat a közönségből.
A rendezésen, illetve Kratzer kreatív csapatának összteljesítményén első pillantásra leginkább a polgárpukkasztó provokáció szándékát nyugtázhatjuk, elvégre mindjárt a nyitány perceiben (előbb videón, majd a színpadon) a bohócruhás és -parókás Tannhäuser és a vagány Vénusz közös járgányát láthatjuk Némethon autópályáin száguldozni, szállítva a kis művésztruppot, amelynek másik felét egy szakállas afro drag queen meg egy bádogdobos liliputi (kinek fejfedője Wagner ismert ábrázolásait idézi) alkotja.
A pukkasztás elsődleges célpontja, mondhatni a papírforma jegyében, persze Wagner és Bayreuth meg maga a fesztiválközönség. Vagyis miután egy Burger King parkolójában Vénusz halálra gázol egy biztonsági embert (nem vicc, illetve nem a jelen cikk szerzőjének vicce), a csoportból kiszakadó Tannhäuser, majd nyomában az anarchista művészcsapat többi tagjának útja egyenesen Bayreuthba vezet. A színpadon feltűnik a Festspielhaus épülete, az öltönyös-estélyis publikum, a felvonásközben sörözgetni félrevonuló énekesgárda, és láthatjuk Wagner törpeszobrát is. S mily váratlan fordulat: Tannhäuser éppen jókor érkezik, hogy a második felvonásra beálljon az azonos című opera előadásának második felvonásába.
Igen-igen, Kratzer is előhúzza a nagy ötletet: a frappírozónak szánt visszakötést Wagner személyéhez és magához az adott mű előadásához. Hasonlóan ahhoz, ahogyan a Hollandi öt éve Kovalik Balázs Müpa-beli rendezésében a Hollandi szerepét alakító operaénekessé egyszerűsödött, vagy ahogyan nemrég Barrie Koskie bayreuthi debütálásakor a Mesterdalnokok majd’ mindahány szereplője Wagner maszkját viselte. E sort még jócskán folytathatnánk, mutatva a trendet, amely rendszerint ugyan mindig meghökkentő körítéssel, de mégiscsak a könnyebbik végén fogja meg a feladatot: a szerző és kultusza felé terelve vissza az elemzést, illetve önmaga előadásává leegyszerűsítve az adott művet.
A kivitelezés szakmai-technikai igényessége, ötletessége és szabatos jellege azonban ezúttal is képes esztétikai minőséggé átlényegülni, így méltán kijár a produkciónak az elismerésből is. Ugyanez áll Valerij Gergijev vezénylésére is, amelynek kikezdhetetlen professzionalizmusa túlnyomórészt elfogadtatja a hallgatóval még az érzelgősebb-ábrándosabb, enyhén túlspilázott tempóvételeket is.
A siker fő érdeme azonban a szereplőgárdáé: formátumos és komplex zenés színpadi alakítások sora jellemzi a produkciót, amely a mű 1845-ös drezdai formáját állította színpadra. A leglenyűgözőbb teljesítmény a Vénuszt megformáló, és e szerepében pár éve már Budapesten is zajosan ünnepelt orosz mezzoszopráné, Jelena Zsidkováé, aki egyrészt fölényesen uralja szólamát, másrészt pedig a videóbejátszásokon csakúgy, mint a színpadon – maga a rend ellen lázadó, veszélyes szőkeség. A mű interpretációtörténetének megszokott, „két nő – két világ” beállítását látványosan mellőző előadás másik női főszereplője, az Erzsébetet alakító norvég Lise Davidsen szintén fokozottan erotikus jelenség, aki hangadásával azért érdemi mennyiséget csempész vissza az előadásba az alak eszményi jellegéből.
Markus Eiche (Wolfram) játékkészsége elevenebb emléket hagyott maga után, mint a baritonja, és az oly jellegzetes koponyájú és arccsontozatú dán basszista, Stephen Milling visszafogottan vette tudomásul, hogy figuráját ejtette a rendezés. Ami a címszereplőt illeti, az amerikai Heldentenor, Stephen Gould alkalmasint nem Bayreuth történetének legjelentékenyebb Tannhäusere, de énekesi erőnléte, szólamformálásának szolid biztonsága és színészi alázata így is egyértelműen pozitív hozzáadott értéknek bizonyult. S habár a Római elbeszélést ezúttal a mű vaskos zongorakivonatának széttépése kísérte, Gould előadása hatékonyan ellensúlyozta a rendezői écát.
Deutsche Grammophon (2 DVD), 2020
