Lemez

Analógból digitális

Jack White: Boarding House Reach

Zene

Jack White egészen tavalyig nem csinált olyat, hogy két egymást követő évben ne adott volna ki valamilyen lemezt.

A Blunderbuss című szólóalbuma 2014-ben jött ki, egy évre rá a harmadik The Dead Weather lemez, azóta mostanáig semmi. A detroiti születésű, de már régóta nashville-i lakcímmel rendelkező énekes-gitáros-dalszerző saját bevallása szerint több időt akart eltölteni a gyerekeivel, de aztán ismét felülkerekedett a dalírási vágy, és elkészült a szólókarrier harmadik darabja, a Boarding House Reach.

Hogy megfelelő ihletettségi állapotba kerüljön, White kibérelt egy kis szobát Nashville-ben, magával vitt egy gitárt meg egy ócska magnót, és mindig csak olyan hangosan bütykölt egymagában, hogy ne szóljanak a szomszédok. Ennyi simán belefér az eddig szigorúan analóg hozzáállású művészről alkotott képünkbe, de White közben kitanulta a Pro
Tools használatát, felfedezte az elektronikát, leszerződtetett pár hiphopzenészt, és rögzítette éle­te eddigi legszokatlanabb munkáját. Persze a tavalyi beyoncés kollaboráció és a pár évvel korábbi, soha meg nem jelentetett Jay-
Z-s együttműködés tudatában nem is olyan nagy meglepetés, amit hallunk.

A sok tempóváltást és fura kiállást megszokhattuk, ami viszont újszerű húzás, az a több dalban is hangsúlyos kongadobhasználat, és persze az elektronikus alapok. Érdekes módon a Boarding House Reach első fele a felejthetőbb: az első kislemeznek választott Connected by Love-ban igencsak erőtlen a női vokál, a Why Walk a Dog egy színtelen-szagtalan elektroblues, az Immigrant Song ritmikáját megidéző Corporation egyszerűen szétfolyik, a Hypermisophoniac meg színtiszta káosz. A még a White Stripes-os időkben íródott Over and Over and Over sem okoz sok izgalmat, még szerencse, hogy az album közepétől számítva akad egy-két emlékezetesebb darab.

Az Ice Station Zebrában egy frappáns zongoraalap viszi a prímet, az Everything You’ve Ever Learnedben White úgy ordít, mint egy politikus a nagygyűlésen, a Get in the Mind Shaftben pedig mintha az űrből szólna a hangja. A Respect Commander jó kis elszállós, pszichedelikus blues, a What’s Done Is Done egy elektronizált countryballada, a záró jazzes Humoresque-et meg Dvořáktól emelte át emberünk. Összességében a komfortzóna-elhagyás klasszikus esetével van dolgunk, a végeredmény felemás, legalábbis egyelőre, mivel a lemez megemésztésére hosszabb időre van szükség.

Third Man/Sony, 2018

Figyelmébe ajánljuk

Női dzseki trendek, amelyeket érdemes figyelni idén ősszel és télen

  • Támogatott tartalom

Az őszi-téli szezon mindig a kabátok és dzsekik időszaka: ezek a darabok nemcsak a melegedről gondoskodnak, hanem meghatározzák az egész öltözéked stílusát is. Idén a klasszikus megoldások mellett számos új irányzat is teret nyer, amelyek egyszerre praktikusak és divatosak. Nézzük, milyen trendek hódítanak a női dzsekik világában a következő hónapokban!

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.