Koncert

ANIMA MUSICÆ KAMARAZENEKAR

  • (ba)
  • 2014. november 23.

Zene

A mai fiatalok nem átallanak zenekarba tömörülni. Fontos dátum a magyar előadó-művészet történetében 1963, a Liszt Ferenc Kamarazenekar indulásának éve, és 1983, a Fesztiválzenekar bemutatkozása – majd kiderül, mennyire fontos 2010 és az Anima Musicæ megalakulása. Legyen a maiaknak könnyebb, mint elődeiknek volt. Tán könnyebb is: egyikük sem látszik harmincnál idősebbnek, de már van egyesületük, vannak támoga­tóik, szóval infrastruktúrájuk, ami az elődöknek csak jóval később sikerült. Plusz a Junior Prima Díj.

A mai fiatalok mindenfélét játszanak. A zene ezer arca – hirdette a szórólapjuk, és igazat mondtak: a 18-tól a 21. századig tartott az est műsora. Viszont a mai fiataloknak nincs karmesterük (bezzeg Sándor Frigyes vagy Fischer Iván az elődöknél!). Ez Dukay Barnabás darabjában tűnt fel igazán, mikor A hegy fái című szikár, jól áttekinthető műhöz a szerző előlépett a nézőtérről, hogy vezényeljen, s ettől – éppen ettől – a kortárs zenében játszott az együttes a legszebb tónussal, a legegységesebben, valóban unisonóként szólaltatva meg az unisonót. Csaknem ennyire jól sikerült nyitószámuk, a Falusi muzsikusok. Ezt a Mozart-művet ily fiatalon elővenni merészség: ha a szándékoltnál több zenei paraméter torzul „falu­siassá”, akkor humoros helyett nevetségessé és élvezhetetlenné válhat a produkció. Nem vált azzá.

Fakóbb és itt-ott maszatos volt a vonós hangzáskép Sosztakovics 1. zongoraversenyében (Rita Kinka – zongora, Siket István – trombita); jóval szebb Johann Bernhard Bach (J. S. B. középtávoli rokona) Szvitjében és Elgar nagyon romantikus Szerenádjában. Egyáltalán: ezek a mai fiatalok fordítva csinálják, mint a régi fiatalok. Az a hallgató benyomása, hogy a nagyforma megrajzolása, az értelmezés, a karakterek eltalálása, a frazeálás képezi a zenélés könnyebbik részét, és a technikai megvalósítás a nehezebbet. Mind­ez pedig azt ígéri, nem fog feledésbe merülni 2010.

Óbudai Társaskör, október 15.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.