Film: Persona non gránát (Jim Sheridan: A bunyós)

szerző
- turcsányi -
publikálva
1998/10. (03. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Láttam egyszer egy videóklipet az MTV-n, vadászom azóta is, szegény nagymamám azért nem tudta rögzíteni az egyik kereskedelmi csatornán futó Tarkovszij-sorozatot, mert nekem a Manpower együttes Ready Or Not című felvételére van egy éve élesre töltve a videómagnó. Semmit nem tudok róluk, lehet, hogy vérciki lengyel technocsapat, de ez a darab nekem bejött. Látszólag semmi különös, fut az utcán egy rakás krapek, és azt üvöltik, "...are you ready... are you ready... are you ready...", és csak futnak, szaladnak, és csak kiabálnak, és amit hallunk, egyszer csak összefolyik, hogy egy új artikuláció bújjon elő a régi szövegből: "...ájaaé... ájaaé... ájaaé...", és futnak, biztos még akkor is, mikor a tévé már rég a Spice Girlst nyomatja. IRA-ügyben eddig nekem ez tűnik a leghitelesebb megszólalásnak. Igaz, messze lakom és alulinformált vagyok. Ám a helyzet(em) A bunyós után sem változott.

Láttam egyszer egy videóklipet az MTV-n, vadászom azóta is, szegény nagymamám azért nem tudta rögzíteni az egyik kereskedelmi csatornán futó Tarkovszij-sorozatot, mert nekem a Manpower együttes Ready Or Not című felvételére van egy éve élesre töltve a videómagnó. Semmit nem tudok róluk, lehet, hogy vérciki lengyel technocsapat, de ez a darab nekem bejött. Látszólag semmi különös, fut az utcán egy rakás krapek, és azt üvöltik, "...are you ready... are you ready... are you ready...", és csak futnak, szaladnak, és csak kiabálnak, és amit hallunk, egyszer csak összefolyik, hogy egy új artikuláció bújjon elő a régi szövegből: "...ájaaé... ájaaé... ájaaé...", és futnak, biztos még akkor is, mikor a tévé már rég a Spice Girlst nyomatja. IRA-ügyben eddig nekem ez tűnik a leghitelesebb megszólalásnak. Igaz, messze lakom és alulinformált vagyok. Ám a helyzet(em) A bunyós után sem változott.

Arról van szó, hogy egy ifjú, alig tizennyolc éves bokszoló, némi IRA-robbantgatásban megesett részvétele miatt életfogytig sittre kerül, ám jó magaviseletéért tizennégy év után szabadul. Harminckét évesen mit is tehetne, hazatér, és folytatná dolgait, csak nem ott, ahol abbahagyta, hanem ahogy álmodta egykor. Egy szükségszállásról összekaparja romjaiban fekvő egykori trénerét, és újra megnyitja gyermekkori sikereinek színhelyét, a boksztermet, hol együtt edz és versenyez katolikus gyerek a protestánssal, hol maga is újra edzésbe áll. Ám az élet, miről tudjuk, hogy elég sűrű ezen a tájon, nem nagyon igyekszik tudomásul venni a jobbító szándékokat. Danny, a bokszoló csak azért él még, mert nem köpött a sitten, viszont a börtönbéli IRA-brancs baráti jobbját is kikérte magának, ezért eléggé persona non grata övéinek egy jól behatárolható körében.

Tizennégy év hosszú idő, gyerekkori szerelme férjhez ment legjobb barátjához, s bár házassága gyorsan tönkrement, a férjet is bekasztnizták IRA-ügyekből kifolyólag, így személye masszív tabu lett. Közeledni nőhöz, kinek férje ül, e tájon a rövid élet és a hirtelen halál titka. Ezt a szereplők tízszer elmondják és párszor megmutatják. Ilyen áldatlan körülmények között kell érvényt szerezni a régi, ám kellőképpen sohasem bizonyított bölcsesség állításának, mely szerint omnia vincit amor.

Vajon sikerül-e?

A különböző, terroristákról szóló filmek legfőbb csapdája, hogy az alkotó, ha gondol is valamit a történetről, azt nem meri elmondani. Nem is nagyon lehet. Egyfelől könnyen rásütik az emberre, hogy gyilkosok cimborája, másfelől, hogy rohadt konformista köcsög. Egyik billog se hiányzik senkinek. Ezért e mozgalmassága miatt vonzós tárgykörben általában egyféle film készül. Ebben adott a jó ügy, szabadság, függetlenség, leszállított nyugdíjkorhatár, és adott egy rossz ember. Egy őrült, aki rendszerint hiábavaló gyilkosságokba hajszolja környezetét, a sok jó szándékú balekot, az igaz ügy naiv áldozatait. Előbb ölik az ellenség polgári állományát, aztán egymást, és csak a film végén teszik végre hidegre a helyi érdekű zsebhitlert, minden baj okozóját. Botorság lenne feltételezni, hogy az IRA-ban is így mennének a dolgok. Jim Sheridan rendező szemrebbenés nélkül rohan bele ebbe a csapdába. Észre se vesszük, de már megmutatta az összes lehetséges sablont. Köréjük egy feszesen elővezetett akciólánc szerveződik, de ha csupán a történet szempontjából figyelnénk a vircsaftot, csupán a csalódottságról számolhatnánk be.

Persze többről van szó, szerencsére. Jim Sheridan, az Apám nevében rendezője úgyszólván a génjeiben hordozza az itt megmutatni kívánt sorsok minden nyűgét és nyilát. A sablonokból összehordott történet a keze között szokatlanul igaz módon valósul meg. Kicsit olyan, mint az egy mondat. Egy mondatfoszlány a polgárháborúról. Mint a lassan pergetett rózsafüzér szemei, itt is úgy sorolódnak elő a testvérharc tébolyának ép ésszel alig is felfogható kártételei. Az őrület ott van nemcsak az őrült szemében, de az ölelésben, az ölésben, az aggódó szülők féltő mosolyában, a házban, a bútorokban, az ünnepekben, a pint Guinnessben. És itt nem vét Sheridan. Nem túloz, nem harsány, hol az egyébként echte hollywoodi dramaturgia megkívánná, ott sem őszintétlen egy pillanatra sem. Ha akarna, se bírna, nyilván. Ilyenformán filmje erős, mint egy ökölcsapás. IRA-ügyekben érintett személyeken kívülinek is sokat mond, megérint más gondoktól gyötört népeket is bizonyosan.

Teszi ezt a harsány történet mögött meghúzódva, finoman, halkan s látszólag szenvtelenül. Amikor a meséje megy magától, ő szerény határozottsággal közöl, megmutat valamit kérlelhetetlenül, nem mást, mint a megmutathatatlant, a vakon tapinthatót. Képein látszik a kasza suhogása.

- turcsányi -

The Boxer, színes, feliratos, amerikai, 1997, 113 perc; írta: Jim Sheridan és Terry George; rendezte: Jim Sheridan; operatőr: Chris Menges; szereplők: Daniel Day-Lewis, Emily Watson, Brian Cox, Ken Scott; bemutatja a UIP-Duna Film

Interjú a rendezővel a 8-9. oldalon.

Jim Sheridan filmjei

1989 A bal lábam

1990 A rét

1991 Into the West (forgatókönyv-író, rendező: Mike Newell)

1993 Apám nevében

1996 Õt is anya szülte (társíró és producer, rendező: Terry George)

1997 A bunyós

szerző
- turcsányi -
publikálva
1998/10. (03. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...