Baráti Kristóf: „A kamarazene az előadó-művészet esszenciája”

Zene

Gyors váltás történt a Kaposfest élén. Az egyik művészeti vezetőt kérdeztük, aki 2014-ben a világ legkeresettebb hegedűművésze volt, Kossuth-díjat kapott és felvették az MMA-ba.

magyarnarancs.hu: Áprilisban kezdeni megszervezni egy augusztusi fesztivált, ez már önmagában is kihívás. Milyen új arculatot akartatok adni a fesztiválnak?

Baráti Kristóf: Az új arculat részben magától értetődik, már a személyünk által is. A fesztivál másik művészeti vezetője, Várdai Pisti baráti köre lényegesen nagyobb, én eddig nemigen töltöttem a nyaraimat fesztiválokon. Szerintem egy fesztivál életében előnyös, ha időről időre megújul. Az idő rövidsége idén még nem tette lehetővé egy markánsabb új koncepció megvalósítását, jövőre ez már jobban látható lesz, mind a meghívottak, mind a műsor tekintetében. Nagyon örültünk, hogy néhány hét alatt sikerült kiváló, nagyon erős művészgárdát szervezni úgy, hogy a műsorok összeállításánál leginkább a meghívottak repertoárjához alkalmazkodtunk. Egy fesztiválon, ahol egy hét alatt tizennégy koncert van, nem feltétlenül kell egyetlen tematikának dominálnia, nem kell egy vonalra felfűzni a műsort. Jobb a sokszínűség. Ez persze nem zárja ki, hogy a műsorok kapcsolódjanak egymáshoz, vagy egy-egy műsoron belül legyen egy világos szervező gondolat.

false

 

Fotó: Strammer Zsaklin

magyarnarancs.hu: A fesztivál honlapján nyilván minden meghívott megtalálható, de te kiket emelnél ki?

BK: Legszívesebben mindenkit… Magától értetődő volt, hogy meghívjunk több olyan muzsikust, akivel sokat játszunk együtt, ez megkönnyíti a repertoárválasztást és az együttjáték tekintetében is jó. De a magam részéről szeretem, ha egy fesztivál nem nevekről szól, még ha ez a médiában jól mutat is, hanem a zenéről. A kamarazenében amúgy is arra van szükség. hogy az ember hátralépjen és megtalálja kollegáival a közös nevezőket.

magyarnarancs.hu: Mint szólistának, neked ebben a hátralépésben milyen gyakorlatod van?

BK: Nem olyan sok, de még ha egy zenekarral játszom is, a különféle hangszercsoportokkal kvázi kamarazenei kapcsolatba kerülök. A kamarazene az előadó-művészet esszenciája kell hogy legyen minden művész számára. Az nem baj, ha különféle előadásmódok ütköznek, és nincs nagyobb öröm annál, mint amikor különféle irányból közelítve is találkoznak az elképzelések. Most éppen a legendás Marlboro Kamarazenei Fesztivál meghívott művésze vagyok az USA-ban, ahol megannyi kiváló szólista ül össze olyan művek közös előadására, amelyek a legnagyobb harmóniát igénylik. Vannak persze olyan műfajok, mint a vonósnégyes, ahol az a legjobb, ha a tagok hosszú éveken át együtt játszanak és ismerik egymás gondolatait is.

magyarnarancs.hu: Te játszottál már vonósnégyesben?

BK: „Életvitelszerűen” nem. Tátrai Vili bácsinál tanultam, és láttam, hogy az teljes embert igénylő műfaj. Itt, Marlboróban három vonósnégyessel is foglalkoztunk, de nem az előadás volt a lényeg, hanem az egésznek az átbeszélése, a felkészülés.

magyarnarancs.hu: A karriered az utóbbi időben meredeken ível felfelé, amit úgy tűnik, nagyon kiegyensúlyozottan kezelsz. Hogy tudod ezt összeegyeztetni a fesztiválszervezéssel?

BK: Körner Tamásnak, mindkettőnk menedzserének köszönhető, hogy ez ilyen flottul ment. Nem utolsósorban az ő kapcsolatainak is köszönhető, hogy néhány hét alatt sikerült összeállítani a programot. Mi a koncepciót adtuk, ő szervezett, egyszerűen szólva.

magyarnarancs.hu: Szerinted mit kell tudnia ma egy kamarazenei fesztiválnak?

BK: Nem annyira misztikus dolog ez. Egy átlagos komolyzenei évad kamarazenei kínálata van ilyenkor összesűrítve egy hétre, nemzetközi, magas szintű előadógárdával és izgalmas műsorokkal. Nagyon fontos, hogy egy-egy nyári fesztivál alkalmat ad a művészeknek arra, hogy ha az évad során nem is tudtak találkozni, most nyugodt, kellemes körülmények között zenéljenek együtt. Marlboróban is az volt idén a mottó, hogy „Megteremteni az időt az együtt muzsikálásra”.

magyarnarancs.hu: Van-e valami, amit érdemes elhozni Kaposvárra más fesztiválokról?

BK: Minden tapasztalat érdekes, gazdagító, hasznosítható. Itt most éppen egy fantasztikus zongoristával ültünk együtt, és olyan kevéssé ismert orosz zeneszerzők műveinek kottáit nézegettük, amelyeket érdemes lehet elhozni majd Kaposvárra is. Az ismeretségek, kapcsolatok és minden, ami azokból születik, a Kaposfestet is gazdagíthatják. Idén még egy norvégiai és egy sevillai fesztiválra megyek, az utóbbira Pistivel. Sok fantasztikus muzsikussal ismerkedik össze ilyenkor az ember: nem feltétlenül húzónevek, viszont nagyszerűek. Szerencsés esetben az eredmény ilyenkor egyfajta tűzijáték: sokszínűség, változatosság és nagyon magas színvonal.

 

A Kaposfestet augusztus 13. és 19. között rendezik Kaposváron. Korábban itt és itt írtunk róla, Barátival pedig életútinterjút készítettünk még 2013-ban.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.