rés a présen

"Baribambi meg Parippam"

Zubreczki Dávid frontember

  • rés a présen
  • 2012. december 15.

Zene

rés a présen: A Boogie Mammát a Csibor zenekar miatt hagytad el?

Zubreczki Dávid: A Boogie Mamma az csak úgy elcsendesedett. Nem nagyon volt már ereje, kedve mindenkinek tolni. A lelkesebbje megcsinálta a saját bandáját, ahol a neki legmegfelelőbb tempóban haladhat. Évente egyszer-kétszer azért az anyazenekar is színpadra áll. Legközelebb november 17-én, a Bazár Klubban tartunk egy kis fesztet, ahol az összes "rokon együttes" fellép, melyeknek közös tagjai vannak vagy voltak a Boogie Mammával. A Csibor is ilyen, szinte minden zenekartag megfordult ott is. Mert bár az induláskor az volt a cél, hogy egy profi csapatot hozzunk létre végre a szokásos haveri banda helyett, valahogy mégis csupa régi barát, ismerős került össze itt is.

rap: Miért kellett a világ legkellemetlenebb lényéről elnevezni a zenekart?

ZD: Először a Darázs merült föl, sőt Darage. Ennél azért jobb a Csibor, nem?

rap: Kikkel csinálod a csapatot?

ZD: Bencze Boglárka hegedül - tulajdonképpen vele már évekkel a kezdetek előtt dédelgettük egy ilyen zenekar tervét. Aztán sorra jöttek a többiek: Várkonyi Mária - fuvola, Molnár Gergely - dob és Horváth Mátyás - basszusgitár. A gitáros poszton volt egy kis jövés-menés az elmúlt két évben, de úgy tűnik, Artner Danival végre megleltük a véglegest. Azért nehéz ide zenészt találni, mert elég sokgyökerű zene ez, és jó, ha a zenészek is hasonlóak. Van benne beat, punk, folk, ska, egy kis klasszikus alter meg reggae, na és ír népzene.

rap: "A szerelem a szex marketingje..." - ez az egyik slágeretekből van. Általában a szexről és a szerelemről szólnak a számaitok?

ZD: Arról szólnak, ami foglalkoztat, és ennek persze jelentős részét teszi ki a szex és a szerelem. De azért van bennük szó városfejlesztési baklövésekről, kapuzárási pánikról, médiáról, erőszakról, kiégett rockzenészekről. A dalok legtöbbször úgy születnek, hogy hozok egy ötletet, ami gyakran csak egy foszlány. Olykor szövegük sincs, csak valami dudorászós izé, úgyhogy ilyen munkacímekkel dolgozunk épp, hogy Baribambi meg Parippam. Aztán a nyersanyagból a zeneértők számokat faragnak, ebben legtöbbször a gitárosok segítenek. Szerencsére eléggé el voltunk kényeztetve: Szili Miki és Tamás Laca is nagyon jó dalszerző, de már Danival is megszülettek az első számok. A szövegeket pedig én írom meg közben - de van, amelyik egyszerre formálódik a zenével.

rap: Van lemezetek?

ZD: Az első kislemezünk - a kézműves csokival csomagolt Csokoládé - 2010-ben jelent meg. 2011-ben egy "blogturné" keretében, neten adtuk ki a Taxi című lemezt: ennek minden dala egy-egy blogon debütált, olyanokon, amelyek témájukban passzoltak a számokhoz. Mondjuk, egy szakítós a Szakítós blogon, egy munka közben játszódó történet a Munkahelyi Terroron stb. Idén rukkoltunk elő a Borbálával, amelynek minden példányára kézzel varrtak gombot a lányok.

rap: Mikor lehet benneteket látni?

ZD: November 16-án a Szent István Egyetem gólyabálján játszunk Gödöllőn, 17-én pedig Budapesten a Bazár Klubban (vagyis az egykori legendás Metró Klubban) az említett Boogie Mamma Fesztiválon. Mindenképpen a koncert előtt debütál még az új klipünk, amit Karafiáth Orsival vettünk fel olyan remek budapesti helyszíneken, mint az Uránia mozi vagy a Szépművészeti Múzeum.

rap: Mit csinálsz civilben?

ZD: Írok. Van egy várossal foglalkozó blogom, az Urbanista, mellette meg szabadúszom, és a legkülönbözőbb lapokban bukkanok fel külsősként.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.