"Nyers hip-hop ütemek és post Miles Davis-i kirándulások kísértő fúziója" -ajánlja DJ Krush egyik lemezét a forgalmazója. Nevezzük triphopnak vagy bárminek, a most megjelent Milight című albummal Krush folytatja kutatását: együtt még soha nem hallott hangok összerakásának variációs lehetőségeit.

"Nyers hip-hop ütemek és post Miles Davis-i kirándulások kísértő fúziója" -ajánlja DJ Krush egyik lemezét a forgalmazója. Nevezzük triphopnak vagy bárminek, a most megjelent Milight című albummal Krush folytatja kutatását: együtt még soha nem hallott hangok összerakásának variációs lehetőségeit.

A 35 éves japán az eszméletlen kézügyességű DJ-k egyike. Fellépései a színtér nagyjai számára is kuriózumszámba mennek. Azt tartják róla, úgy használja a lemezjátszót, mint más a mikrofont, és jobban beszél a kezével, mint sok rapper a szájával.

Krush indulása távolról sem volt zökkenőmentes, és tulajdonképpen kevés köze volt a zenéhez. "Nagyon, nagyon rossz voltam. Mielőtt a hip-hoppal találkoztam, a fiatalkorú bűnözők, a gokudo világa jelentett számomra köteléket. A szüleim csórók voltak, nem tudtam megvenni az Adidast, így miközben beköszöntem az ismerősökhöz, megfújtam a cuccaikat. Aztán jöttek a drogok, az utcai verekedések, a sorozatos letartóztatások. Csak rossz emlékeim vannak."

A Wild Style című rapfilm változtatta meg az életét. A húszas évei közepére már minden old school hip-hop-versenyt megnyert a hazájában. Teljesen autodidakta módon tanulta meg a különböző kütyük kezelését, nem igazán volt kitől ellesnie a szakmát, a lemezekről hallás után szedte le a lehetséges beállításokat. Az angolul nem tudó Krush az amerikai rapen nőtt fel, de egy szót sem értett belőle. Talán éppen ennek köszönhető, hogy a szavak nélküli kommunikációs készsége olyan magas szintre jutott. Meredek párhuzamnak tűnhet, de a francia új hullámos filmesekről hallani, hogy nem értették teljesen az amerikai filmeket, így szavak helyett képekkel mondták el a sztorit.

Miután a tradicionális hip-hop területén a csúcsra jutott, Krush új irányok felé fordult. Hű maradt a gyökereihez, továbbra is a jó öreg break beatekkel operált, az eredmény mégis valami más lett. A legkülönfélébb zenék hangmintáit pakolta rá a kölcsönkapott amerikai hip-hop-alapokra, így annak már egy saját verzióját adta vissza. Mint mondta, a dzsessz számára "inkább attitűd, az improvizáció szabadsága, mint tényleges hangzás".

A fiatal tehetségre James Lavelle, a Mo Wax főnöke figyelt fel, és ma is ez a kiadó gondozza DJ Krush lemezeit. A Milight már a negyedik a sorban.

Krush alapállása végigvonul a lemezein: "Ha nincs ott a rapper, nagyobb a kombinálási és komponálási lehetőségem, és sokkal több különböző hangot használhatok." Az első két album inkább instrumentális, soulos énekkel fűszerezve. Az előző, Meiso címűn megmaradnak a tisztán hangszeres számok is, de a fő kísérleti terep már a rap. "Így meg tudom mutatni, hogy az instrumentális számok megállják a helyüket az énekesek mellett."

Ez a tendencia látszik folytatódni, hiszen az új lemezen is nyolc énekes vendégszerepel. A Milight 28 tételéből és 76 percéből úgy 13 mondható "igazi" számnak, sok a félperces átvezető hangulat, továbbá a vendég rapperek és zenészek mondják el tíz-tíz mondatban a jövőképüket. Ezek a visszatérő, többnyire pozitív üzenetek a lemez koherens erői, különben a szerzemények nagyon eklektikusak.

Számomra az úszós, ambient felhangú instrumentális darabok tűnnek a legsikerültebbnek. A favorit a Listen című. Krush chill out hangulatai közel állnak a filmzenék világához; kedvenc mozija a Blade Runner. Egyszer meg is mixelte egy partin, de a közönség nem vette a lapot. Ezek és a többi lassú, leszedált, dzsessz nélküli dzsesszek akár a Ninja Tune kiadónál is megjelenhettek volna (nem véletlen, hogy Krush mixlemeze ott jött ki).

Az énekes számokban a hagyományos, harsányabb rap van túlsúlyban, a soulosabb, slágeresebb női ének csak az utolsó két számban jön elő. Az egyik John Lennon Mind Games című dala a la Massive Attack vagy a Portishead, a másik egy kicsit björkös, Everything But The Girl-ös szám, a szintén Mo Wax-es Deborah Anderson énekével.

A Krushsal készített riportok többsége azzal a kérdéssel indul, hogy mitől érzi speciálisan japánnak a zenéjét. Erre rendszerint azt feleli, hogy gőze sincs. Nekem most kibukott.A Milight leghosszabb szerzeménye egy közel tízperces, baljós hangulatú készülődés benyomását kelti. Nindzsák bevetés előtt. Majd rögtön az ütközet helyszínére kerülünk, csatakiáltásokat hallani, szamurájkardok csattanását, surikenek suhogását. De, mint Krush mondja, "nem számít, hogy a feltörő képek milyen jelentést adnak a számnak. Bármelyiktől boldog vagyok."

Bognár Tamás

Milight, Mo Wax/PolyGram, 1997