Lemez

Bonnie "Prince" Billy: Bonnie "Prince" Billy

  • - greff -
  • 2014. február 28.

Zene

Az amerikai alternatív country Bill Callahan és David Eugene Edwards mellett legjelentősebb alakjának pályaíve jól szemlélteti a zsáner alkalmatlanságát a nagyobb tömegek általi fogyasztásra. Will Oldham a 90-es évek eleje óta (Palace Brothers, Palace Music, 1999 után pedig Bonnie "Prince" Billy fedőnéven) közel húsz, a szaksajtóban gyakorlatilag kivétel nélkül lelkesen fogadott nagylemezt jelentetett meg, de még akkor sem tudott kilépni a relatív ismeretlenség és a háromszáz fős klubok világából, amikor a császárok császára, Johnny Cash duettverzióban lemezre vette meghatározó számát, az I See A Darknesst.

Az alt-country legjobbjai egy levegővétellel beszélnek hitről, halálról és tűzről, búcsúról és hazatalálásról, földi erőszakról és égi menedékekről, és most már jól látszik, hogy ez a fél lábbal az amerikai tradícióra, a másikkal pedig az underground rockzene valamely szigetére támaszkodó műfaj túlságosan is sűrűnek és nyugtalanítónak bizonyult ahhoz, hogy behajózhasson valahogy az igazán széles csatornákra.

A meghatározó figurákat ez persze a legkevésbé sem billenti ki. Így legalább még mélyebbre fúrhatnak, mint Oldham is, aki 2011-es lemezén, a Wolfroy Goes To Townon a legkomorabb végletekig tolta ki ennek a zenének a határait. A kivételesen társak nélkül megírt, rögzített és kiadott új albuma nem ennyire kimerítő élmény, de a melankóliája ennek is tömény. Magányos, lámpaoltás utáni, rövidre fogott balladák követik egymást rajta, amelyek a végletes csupaszság és a furcsa humor ellenére sem veszítenek semmit lefegyverző szépségükből.

Palace, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.